Az én hetem: Péterfy Gergely a karanténból kiszabadulva görög isteneknek áldoz
4 perc
2020.06.07. 17:00
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Péterfy Gergelynek a következő szavakból kellett ihletet merítenie: térdeplés, bocsánatkérés, határnyitás, Trianon, ötvenes.
Térdeplés: Hatalmas antirasszista tiltakozássorozat bontakozott ki Amerikában, miután egy fehér rendőr megölte az afroamerikai George Floydot Minneapolisban. 8 perc 46 másodpercig térdelt a nyakán, áldozata hiába könyörgött levegőért.
Bocsánatkérés: A magyar kormány bocsánatkérést vár mindazoktól, akik bírálták, hogy Orbán Viktor korlátlan időre kapott felhatalmazást a rendkívüli jogrend alkalmazására. Külföldi szakértőket, újságokat, sőt politikusokat szólított fel arra, hogy szórjanak hamut a fejükre.
Határnyitás: Egyre tovább enyhítik a járvány miatt bevezetett korlátozásokat Európában, a magyarok, osztrákok, szlovákok, csehek például szabadon utazhatnak egymás országaiba és onnan haza, se tesztelésre, se karanténra nem kötelezik őket.
Trianon: Idehaza a trianoni békeszerződés centenáriuma határozta meg a hetet. 4-én Karácsony főpolgármester egy percre leállíttatta a tömegközlekedést. A parlamenti emléknapot az ellenzék és a kormánypártok ellentétei uralták, Gyurcsányék bojkottálták, Orbán viszont sokakat meglepett azzal, hogy kezet fogott a jelenlévő ellenzéki frakcióvezetőkkel.
Ötvenes: „A hét vesztese” Orbán Viktor, akinek 50 (!) forinttal 1 507 350 forintra csökkent a fizetése – mert változtak a kerekítés szabályai. A miniszterelnök egyébként a „legrosszabbul” kereső kormánytag, igaz, a vagyonnyilatkozati rendszer nem teszi lehetővé, hogy anyagi helyzete átlátható legyen.
Bocsánatkéréssel kell kezdenem: nem sok minden történt velem az elmúlt héten. A vesztegzár utáni első utam a szentendrei antikváriumba vezetett. Nem tudtam magamról, hogy pont az antikvárium hiányzik majd a legjobban, de ahogy belépek a boltba, és megérzem az édes papírillatot, elfog ugyanaz az izgalom, amit negyven évvel ezelőtt éreztem először, a Bartók Béla úti antikváriumban a Gárdonyi térnél. A polcokon a tíz- és százezerszer látott könyvgerincek, csak a sorrend variálódik antikváriumról antikváriumra és időről időre, de ott vannak az állandó építőkövek, az Ész és forradalom kékje, a Freud Esszék zöldje, A peloponnészoszi háború feketéje, A tragédia születése fehérje, mint az égbolton az örökké vándorló, de mindig ismerős csillagképek.
A hosszú gyerekkori vesztegzár után, amelyet belső száműzetésben éltünk végig, és megtanultuk rabtartóinktól, apánktól és anyánktól, hogy a kinti világ a komcsiké, ezért, ha csak lehet, nem lépünk ki az ajtón, de ha kilépünk is, gőgös megvetésünk mögé rejtjük valódi énünk, az első szabad útjaim az antikváriumokba vezettek, előbb antikváriumokba, és csak azután kocsmákba. Egy ötvenessel mindkettőt célba lehetett venni, mi az hogy, már egy húszassal is el lehetett karistolni, vett az ember a Gárdonyi térnél egy fekete gerincű Hegelt, aztán a Mészöly sörözőben vett egy korsó sört, aztán még egyet, és úgy tett, mintha Hegelt olvasna, de egy perc után rájött, hogy egy kukkot sem ért az egészből - nem baj, a szabadság a lényeg, Apollón és Dionüszosz.