Peer Krisztián: Politizálás, avagy megérteni Balázs Pétert

Érteni sokféleképp lehet bármely mondatot, félreérteni pláne, főleg ha van rá szándék, boldogan nem érteni csak egyféleképp: akarattal. Önöknél érthető a költészet? Az akkor már nem lenne költészet, pedig igény az volna rá. „Egy kiábrándult, szörnyűséges növény előtt állsz. Ilyen csak az irónia talajából hajt. Már a tövénél kettéágazik, a tulajdonképpeni növény csak az egyik ágból fejlődik ki, míg a másik ág az elsőre kúszik fel, megfojtja. Lemetszeni pedig nem lehet, mert az egész növény elpusztul.” A magyarban a "német" és a "néma" jövevényszavaknak ugyanaz a gyöke.

Elképzelem a jelenetet, lassan, tagoltan. Próbál valamit nyekeregni a majom. Nem értem, tehát ez nem beszéd. Nem tud beszélni, azaz néma.

A költészet: lázbeszéd.

Sűrít, túlfeszít, azt mondja, ne figyeljünk rá oda, azt mondja, hogy szabadság (nem) virul a holtak véréből, pedig virulni a virág szokott. Nem leszállsz, hanem lelépsz, mert nincsen szárnyad. Pedig dehogy nincs, a költészetet a nyelvvel tanulod, mert az a nyelv természete, nem a nyelvhasználóé. (Emberek szárnyakkal? Ez testvérek közt is durvább, mint egy földön reggelizés. A politikai közösség egyben esztétikai közösség is lenne? Polgári, mert a mienk – a mienk, tehát polgári.) Annál a nyelv okosabb, hogy valakié legyen, a nyelv lehetőség arra, hogy okosabb legyél, mint az eszed. És higgy nekem, a magyar nyelv legszebb mondata éssel fog kezdődni. De csak annak mutatja majd meg szépségét, aki érteni akarja. Kicsi a világ.