Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
„Orbán Viktor azt mondta, hogy Kárpátalja a béke szigete. Én ezt eddig elhittem, nyugodt voltam” – kommentálta a munkácsi orosz rakétatámadást értetlenséggel a szemében a lerombolt üzem egyik dolgozója. A kárpátaljai falu tiszta szobájában, a kanapéra rendezett díszpárnák közt ülő család nőtagja mindehhez csak annyit tett hozzá:
Ez a teória most megdőlt.
A kijelentés nem csak arról árul el sokat, hogy Ukrajna magyarlakta vidékein milyen alapvetésnek számítanak a magyar miniszterelnök szavai. A magyar kisebbség megrökönyödése azt is jelzi, hogy a kárpátaljaiak sorsfordítónak élik meg a magyar határtól alig 25 kilométerre fekvő terület támadását.
Az éjszakai műszak vége felé járt az idő, amikor a háromezer főt foglalkoztató amerikai elektronikai üzem dolgozói megkapták telefonjukra a légiriadós jelzést. Több éves rutinnal reagáltak a figyelmeztetésre: „Folytattuk a munkát. Az elmúlt három és fél évben ilyenkor nem történt semmi” – magyarázta a neve elhallgatását kérő férfi. De aztán váratlanul felbőgött a gyár szirénája is.
„Soha nem hallottuk még ezt a vészjelzést. Azonnal terelni kezdtek minket az óvóhelyre. Pánik volt, mindenki kiabált, taposta a másikat, a nők jajveszékeltek. Rohantunk le, de én még az üzem területén voltam, amikor becsapódott az első rakéta. Fényt nem láttam, csak a robajra emlékszem, meg hogy fellökött, de aztán felálltam, és rohantam tovább. Az óvóhelyen mindenki a földön feküdt, és is behasaltam egy lóca alá, egy kishölgy, nem is ismertem, pedig fogta a kezem, és imádkozott. Mindenki pánikban volt.”
Aztán jött a következő rakéta. Akkora volt az ereje, hogy az óvóhely vasajtajai behajlottak, a mennyezet középen leszakadt, kialudtak a lámpák.
Később mindenkit kitereltek az útra, mentők, buszok jöttek, és gyorsan elszállították az embereket. Ilyet még nem éltem át. Aki a háború fészkében él, az talán már nem lepődik meg, de itt, Kárpátalján ez rettenetes. Azóta nem tudok aludni, a gyomromban érzem a robbanást.”
Az orosz támadás erejét jelzi, hogy egy másik interjúalanyunk, a területtől már öt kilométerre lakó Popovics Pál és családja azóta is az esemény hatása alatt áll. „Egy durranásra ébredtem. Nem tudtam, mi volt az, kimentem a kertbe. A második rakéta a fejem felett suhant el. Olyan zúgással, mintha egy vadászgép repült volna felettem. A frász jött rám. Néhány másodperc múlva vörös villanást láttam, majd olyan detonáció jött, hogy megroggyantam a légnyomástól.”
A 15 éves lányom azóta nem mer egyedül aludni. A bátyáméknál a lányuk sírógörcsöt kapott. Hihetetlen ereje volt a rakétáknak.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
