Hétfőn nem tudjuk eldönteni, hogy megkönnyebbüljünk, vagy bosszankodjunk-e inkább azon, hogy megint nem lettünk covidosok (vagy covidosak? nem érzem biztosan, hogyan kell toldalékolni. Covidosoksak). Miután kiderült, hogy a lányom pozitív, ki se dugtuk a fejünket a házból, amíg le nem teszteltek bennünket, és meg nem érkezett az eredmény. Negatív? Hogyhogy? Órákat ültünk közösen az autóban, puszi-puszi, még az ásványvizet is közös palackból is ittuk, de azok a kurva vírusok csak nem voltak hajlandóak átsétálni ránk. Ő nem volt elég fertőző? Mi voltunk brutális immunerőben? Nem értem. A dramaturgia minden zombifilmnek és járványregénynek ellentmond.
Lehetséges, hogy csak a lélektani regényekre és disztópiákra igaz, hogy tényleg úgy történnek veled a dolgok a valóságban is, ahogy a protagonistával a könyvben?
Az 1984-et olvasom újra harmincegy-két év után, egyszerűen beleprésel a fotelbe, mintha egy vadászgép gyorsulna alattam. „…a párttag” – olvasom – „akárcsak a proletár, részben azért tűri el a jelenlegi állapotokat, mert nincs mivel összehasonlítania őket. El kell vágni őt a múlttól, éppúgy, mint az idegen országoktól, mert azt kell hinnie, hogy jobban él, mint ősei, s hogy az anyagi jólét átlagszínvonala állandóan emelkedik... mindenféle szónoklatot, statisztikát és feljegyzést állandóan az adott helyzethez kell igazítani s így mutatni meg, hogy a Párt jóslatai minden esetben beteljesedtek. Azt is jelenti ez, hogy soha nem ismerhető be semmiféle változás sem az elméletben, sem a politikai vonalvezetésben. Mert aki megváltoztatja véleményét vagy éppen a politikáját, gyengeségről tesz tanúságot.”
Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
