Szeretettel Brüsszelből: A belgiumi britek kivannak a Brexit-huzavonától

A rövidke belga tengerparton sétálva itt is, ott is második világháborús német bunkerekre bukkan az ember. Ezek azért épültek, hogy megakadályozzák a szövetséges brit, amerikai és kanadai hadseregek partraszállását. Mindhiába, Brüsszelt 1944 szeptemberében végül is a brit hadsereg Walesi Gárdája szabadította fel, Antwerpen kulcsfontosságú kikötőjét három nappal később a Brit Második Hadsereg foglalta vissza a németektől.

A németek utolsó, elkeseredett páncélosáttörését megakadályozó Montgomery tábornok szobra ma is büszkén áll Brüsszel egyik legszebb sugárútjának, az Avenue de Tervuren közepén, egy színes fényekkel megvilágított szökőkút fölé magasodva. A belgák a mai napig hálásak az országot a szövetségesek kötelékében felszabadító briteknek.

Brüsszel kedvelt városa lett az európai karrierre vágyó briteknek. De jöttek ide Erzsébet királynő különféle más, a kontinens légkörét a szigetországinál jobban kedvelő, munkát kereső vagy nyugdíjas alattvalói, különösen azután, hogy az Egyesült Királyság is tagja lett az Európai Uniónak. Brüsszelben is elég jól látható a sok brit „expat” jelenléte, de ha az ember elutazik a Brüsszeltől csak pár kilométer távolságra található, gyönyörű tavakkal, parkokkal megáldott zöld és kellemes Tervurenbe, a brüsszeli brit iskola városkájába, ott is minden második szembejövő ember angolul szólal meg az utcán és a parkokban, és a gyereksereg is angolul cseverészik.

"Ha nekiállunk átírni a történelmet, hol kezdjük?" - Iain Lindsay a HVG Teraszon

A diplomáciától idén búcsúzó és üzleti karriert tervező budapesti brit nagykövet a szobordöntési hullámról kifejtette, hogy számára Winston Churchill például minden hibája ellenére nemzeti hős. A rasszizmus ellen persze fel kell lépni, de szobrokat rongálni vagy morálisan ítélkezni, az Iain Lindsay szerint nincs rendben. Nem lehet valaki egyszerre ügyész, esküdtszék és bíró.

A 2016-os Brexit népszavazás óta viszont sokkal bizonytalanabb lett a Belgiumban letelepedett brit polgárok élete. Azok, akik politikusként vagy ilyen-olyan szakemberként az EU-s intézményekben dolgoztak, úgy látták, hogy napjaik valószínűleg meg vannak számlálva, hiszen az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament nyilván nem fogja az Unió ügyeit egy immár nem EU-tagállam polgáraival intéztetni. Akadtak is sokan, akik összecsomagoltak és visszaköltöztek Nagy-Britanniába. Voltak nem is kevesen, akik belga vagy más EU-tagállambeli házastársuk révén sikerrel folyamodtak valamilyen EU-s állampolgárságért, vagy eleve kettős állampolgárként a másik, EU-tagországbeli nacionáléjukat jegyeztették be.

Az uniós intézményekben, ahol eddig követelmény volt az angol mint anyanyelv, a britek helyét jobbára írek vették át. Már a Brexit-népszavazás után megindult egy ilyen irányú mozgás, érdekes lenne statisztikát látni arról, hogy az EU-intézményekben, a különféle lobbicégeknél hány poszton ülnek ma már ír szóvivők, sajtófőnökök, kommunikációs szakemberek, beszédírók a britek helyén.