Németország kinyitotta a pénztárcáját.
Ez az egyetlen mondat is elég annak jellemzésére, hogy a koronavírus-járvány miatti intézkedések mekkora sokkot okoztak a világ, Európa és Németország gazdaságának. Berlin makacssága a múltban késleltette az Európai Központi Bank (EKB) reagálását a 2008-as válságra, és a megszigorítások purgatóriumába küldte a súlyos adósságkrízissel küzdő Görögországot.
Most viszont a német kormány pótköltségvetést fogad el, az adóbevételek zuhanásával számol, s államkötvényeket bocsát ki, amik a legkeresettebbeknek számítanak a piacon, a befektetők még fizetni is hajlandóak érte, negatív kamattal vásárolnak vele biztonságot.
A Bild bulvárlap persze rögtön „történelmi adóssághegy” felhalmozásával vádolta meg Olaf Scholz pénzügyminisztert, de a gépezet Európa és Németország bénultsága, valamint Angela Merkel kancellár drámai beszéde után elindult.
Merkel: Le kell lassítani, hónapokra szét kell húzni a járványt
Hétfő este óta 722-vel nőtt fertőzöttek száma Németországban. Hollandiában szigorú intézkedéseket vezettek be a vírus terjedésének feltartóztatására, bezárnak az iskolák, a kávéháza és marihuánaboltok is.
Berlin lényegében feladja a „fekete nulla” elvét, azt, hogy a költségvetését egyensúlyban kell tartania, s nem növelheti a nettó adósságot. Ki akarja iktatni az alkotmányos adósságféket is, ami a GDP 0,35 százalékára korlátozza az új eladósodás mértékét. Lars Feld, a kormánynak tanácsokat adó gazdasági szakértői tanács elnöke egyenesen úgy vélte a Die Welt napilapban, hogy Németország költségvetési stabilitását még az sem rendítené meg, ha a GDP 60 százaléka alá szorított adósságállomány 80-90 százalékra nőne. Ami nemcsak paradigmaváltás lenne, hanem olyan pénzeső, ami a német és az európai gazdaságra is hatással volna.
A jelek szerint Berlinben összetépték a közgazdasági szabálykönyvet
mert az állami tulajdonú KfW fejlesztési bankon keresztül 500 milliárd eurós likviditási garanciaalapot nyitottak a kis- és közepes vállalatoknak, és Merkel is azt mondta, hogy mindent megtesznek, ami a járvány gazdasági hatásainak leküzdéséhez kell.
A német kormány korlátlan hitelprogramot indít
Felső korlát nélküli hitelprogramot indít a német szövetségi kormány a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására - jelentették be pénteken Berlinben.