Az utolsó szó otthon a katona apáé volt, aki 1932-ben azt mondta, mindkét lányának munkába kell állnia. Az emlékirat szerzője hiába érvelt, hogy tizenhat évesen még tanulni szeretne, csak hét osztályt járt ki. Azon a nyáron ugyanis fia született. Egy régi fegyvergyárban esztergapad mellé került, és a szabadidejét is az üzemben töltötte.
Ő, aki gyerekkorától a fiúk vezére volt a játékban, mert jobban csúzlizott bármelyiküknél, a lövészszakkört választotta. Született tehetségnek bizonyult, és mire kitört a háború, már mesterlövész-oklevéllel jelentkezett katonai szolgálatra. A fronton szembesült azzal, hogy a hadseregnek koránt sincsenek olyan pontos fegyverei, mint a sportlövőknek.
