Süddeutsche Zeitung: Az EU-nak le kellett volna állítania az átutalásokat Varsónak

A legnagyobb német lap szerint a lengyel vezetés semmibe veszi az uniós elveket, így igen hálás az EU-nak, hogy mégis önti hozzá a pénzt. A Morawiecki-kormány pedig azt csinál a milliárdokkal, amit csak akar.

  • hvg360 hvg360
Süddeutsche Zeitung: Az EU-nak le kellett volna állítania az átutalásokat Varsónak

A Süddeutsche Zeitung kommentárja felidézi, hogy a PiS a héten csupán úgy tudta elfogadtatni a parlamentben a 750 milliárdos gazdasági segélyprogramot, hogy a baloldal egyik pártja cserben hagyta szövetségeseit, és csekély engedmények fejében hagyta, hogy a hatalom megvásárolja.

Pedig többet is el tudott volna érni, mi több, többet kellett volna kicsikarnia. Így legalább egy törvényt, amely lehetővé teszi a források felhasználásának független ellenőrzését. Enélkül az alapok a Jog és Igazságosság híveinél kötnek ki, az ellenfeleknek viszont nem jut belőlük, amint azt a Soros által támogatott Bátory-alapítvány kimutatta. Ugyanakkor az uralmon lévő koalíción belül a Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter vezette tömörülés megtagadta a támogatást a parlamenti szavazáskor. Amúgy a miniszter a demokrácia lebontásának egyik kulcsfigurája.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.