Rengeteg uniós pénzt költhet el a kormány, de ehhez érdemben kell egyeztetnie

6 perc

2021.03.01. 05:00

A kormányzat egyelőre úgy tesz, mintha a saját belügye lenne, hogyan tervezi elkölteni Magyarországon az uniós helyreállítási támogatásokat és a hozzájuk kapcsolódó hitelt.

Több mint hatezermilliárd forint. Az idei költségvetésben szereplő Egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap tervezett kiadásainak a kétszerese. Ekkora összegre jogosult Magyarország az Európai Unió új pénzügyi alapja, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz révén, amelynek egyik része vissza nem térítendő támogatás, a másik olcsó hitel. Felhasználásának célja brüsszeli megfogalmazásban nagyjából úgy összegezhető: a jelenlegi válság leküzdését követően az EU váljon erősebbé és rugalmasabbá, ellenállóképesebbé. Ez a cél a magyar kormányhatározatban úgy módosult, hogy Magyarországnak 2030-ra Európa öt legélhetőbb állama közé kell tartoznia.

A gazdaságvédelemre szánt pénzeknek legfeljebb a negyede mehetett válságkezelésre

3628 milliárd forintot költött el a kormány eddig gazdaságvédelem címén, legalábbis a kormány tagjainak a részéről sokszor hallhattuk, hogy ennyi pénz ment el a koronavírus-járvány negatív következményeinek az orvoslására az erre elkülönített keretből. Összesítésünk azonban ennél gyászosabb képet mutat.

Nem ez az egyetlen különbség az uniós és a honi elképzelések között. Az EU például előírja, hogy az uniós pénzek felhasználására elkészítendő nemzeti helyreállítási terv összeállítása során konzultálni kell „a helyi és regionális hatóságokkal, a szociális partnerekkel, a civil társadalmi szervezetekkel, az ifjúsági szervezetekkel és más releváns érdekelt felekkel”, és be kell mutatni, hogy „az érdekelt felek észrevételei hogyan jelennek meg” benne. Efféle célt a magyar határozat nem tartalmaz, s bár a nemzeti helyreállítási terv benyújtásáig már csak tíz hét van hátra, jele sincs az érdemi párbeszédnek. A szándékokról csupán az állami pályázati portál közöl egy 13 oldalas, hevenyészett, szörnyű magyarsággal megírt összefoglalót, amelyben sem az egyes célokra tervezett összegek, sem az ütemezések nem szerepelnek.