Csizmadia Ervin és az általa vezetett Méltányosság Politikaelemző Központ a hazai politológusok azon csoportjához tartozik, amely elemezni, megérteni akarják a hazai politikai folyamatokat, de kínosan kerülik, hogy előzetes teljesítménykritériumok, vagy értékek alapján állást foglaljanak az elemzett szereplők, adott esetben a Fidesz és Orbán Viktor tevékenységéről vagy teljesítményéről. Ezért nehéz mást gondolni, minthogy ezek a szakemberek a siker, és vele együtt az illető politikus által képviselt nézetek legitimitása szempontjából a politikai hatalom megszerzését és megtartását tekintik mérvadónak.
Legújabb írásukban (lásd lentebb) maradéktalanul hűek ehhez a felfogáshoz. Ennek egyik vitathatatlan előnye, hogy nem kell időt és energiát vesztegetniük arra sem, hogy visszatekintve értékeljék, mennyire bizonyultak helytállónak a miniszterelnök korábbi eszmefuttatásai, jóslatai. Itt van például a kérdés: bevált-e a 2014-es jóslat, hogy a Nyugat hanyatlik, ezzel szemben Oroszország és Törökország felemelkedik. Kínát szándékosan nem említem, mert ez utóbbi valóban felemelkedik, sőt előretör, ám történelmi-kulturális és egyéb okokból ez az ország annyira egyedi, hogy semmilyen tekintetében nem tekinthető modellértékűnek Magyarország vagy éppenséggel általában a felzárkózni akaró országok számára.
Orbán Viktor tusnádfürdői beszédei azért érdekesek, mert egy átfogó külpolitikai koncepció rajzolódik ki belőlük. Ezt a koncepciót rengeteg kritika érte már az elmúlt években - különösen a híres 2014-es beszéd óta. De mind ez ideig kevesebb figyelem fordítódott a beszédekben rejlő egyik legérdekesebb komponensre: a külpolitikai közvetítő szerepre, ami teljesen más, mint a rendszerváltás idején rögzült mintakövető Nyugat-kép.
