Szülés után egy órával választották el csecsemőjétől a grönlandi édesanyát, mert nem ment át egy teszten

Annak ellenére szakították szét a családot, hogy a szülői kompetenciaméréseket már májusban betiltották a grönlandiaknál.

  • HVG
Szülés után egy órával választották el csecsemőjétől a grönlandi édesanyát, mert nem ment át egy teszten

Heves tiltakozást váltott ki Dániában és Grönlandon, hogy a hatóságok egy alig egyórás csecsemőt elszakítottak édesanyjától, annak ellenére, hogy idén törvény tiltotta be a vitatott szülői kompetenciatesztek alkalmazását grönlandi származású embereknél – számolt be róla a Guardian.

A visszás eset egy 18 éves lánnyal történt, aki grönlandi szülők gyerekeként született Nuukban, és a grönlandi kézilabda-válogatottban is játszott. Augusztus 11-én szülte meg kislányát Koppenhágában, egy órával később azonban a helyi önkormányzat nevelőszülőkhöz vitte a babát.

Az anya elmondása szerint azóta mindössze egyszer, egyetlen órára találkozhatott a kislányával. És már félt bemenni a kórházba, mert előre tudta mi fog történni, ha megszüli a gyerekét. A hatóságok részben arra hivatkoztak, hogy a lány nem elég grönlandi.

Ugyanis a hírhedt szülői kompetencia teszteket májusban tiltották be a Gröndlandon élő emberek számára, mert civil szervezetek és emberi jogi testületek szerint kulturálisan alkalmatlanok voltak az inuit származású emberek vizsgálatára, és emiatt rasszistának minősültek. A lány azonban még áprilisban került tesztelés alá, három hónappal azután, hogy bejelentették az új törvényt, de ekkor még nem volt hatályos.

A hatóságok azzal indokolták a beavatkozást, hogy az anyát gyerekkori traumák érték, mivel nevelőapja szexuálisan bántalmazta őt. Az eset nagy felháborodást keltett: tiltakozások kezdődtek a Dániához tartozó Grönlandon, és lesznek demonstrációk Koppenhágában, Reykjavíkban és Belfastban is.

A dán szociális ügyek minisztere arról beszélt, hogy a törvény világosan kimondja, hogy grönlandi származású családok esetében tilos a standardizált tesztek alkalmazása, és magyarázatot kért az ügyben érintett önkormányzattól. A lány fellebbezését szeptember 16-án tárgyalják. Addig csak kéthetente, felügyelet mellett láthatja a gyerekét, mindössze két órára.

A nyitókép illusztráció. Forrás: AFP / Caia Image / Science Library.