Tóta W.: A Petőfi Sándor Zenebutik

4 perc

2023.03.30. 10:30

Lássuk be, a popzene csúcsteljesítményei szinte mindig úgy keletkeznek, hogy kiáll egy huszonéves fiatal a gitárjával, és elsírja a bánatát. Na, erre kellene ráütni a jóváhagyás pecsétjét ahhoz, hogy megszülessenek az új idők új dalai. Arról ugyanis nem lehet rockslágert írni, hogy éljen a rendszer. Vélemény.

Gazdátlanul, atyai irányítás nélkül hányódott eddig a magyar popzene, de ennek vége. A Petőfi Zenei Tanács nekirugaszkodik a munkának, új utakat keres, feladatokat szab, felkutatja a tehetségeket, és megállapítja, mi szolgálja a fiatalság erkölcsi épülését és tartalmas kikapcsolódását.

Viszonylag kevés poplegendát kreált agg nyugdíjasok bizottsága. Valójában a popzene minden irányzata lázadásból született, maga a kreativitás eleve lázadás, a konkrét ellentéte a zsolozsmának. Minden új és sikeres áramlat azonnal morális pánikot szült a konzervatív tömegben: a jazz és a szving is nemkívánatos volt, a beat erkölcstelen, a rock sátánista, a metál maga a pokol, az elektronikus zene a drogozás előszobája, a rap meg nem is zene, hanem néger gengszterek kiabálása.

Viszont a lázadás ebben a rendszerben ősbűn: legyen az tanár, orvos vagy tudós a földrajzinév-bizottságban, a büntetés postafordultával érkezik.

Papok prédikációjából cenzúrázzák ki a gyanús részeket a közrádióban. Nem beatzenésznek való vidék.

Nagy Gergely: Megérkeztünk. A kormány leszámol a magyar kultúra kritikus és független részével

A Fidesz célja 2010 óta pontosan annak az állapotnak az előidézése volt, amiben most vagyunk. Kimondva-kimondatlanul a független kultúra és művészet eltörlése, lehetőleg végképp. Jól tudták, hogy a kultúrának ez a szegmense milyen erővel bír, ha máshonnan nem, hát a saját fiatalságuk idejéből. Közkultúra pedig lesz: drága, színes, és hamis.