Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
„Ezen képsorok láttán néhány nyugati politikust a szívroham kerülgethet. Vlagyimir Putyinhoz ugyanis ellátogatott egy európai vezető, Magyarország miniszterelnöke. Nagyon fontos az, hogy a pekingi többoldalú tárgyalások keretében megrendezett találkozóra Putyin rezidenciáján került sor, Orbán Viktor látogatta meg az orosz államfőt” – hangsúlyozta az Egy övezet egy út kezdeményezésben résztvevő államok pekingi találkozójáról beszámoló orosz főtudósító, Pavel Zarubin.
Míg a magyar kormánypárti médiumok igyekeztek röviden beszámolni az Orbán-Putyin-találkozóról, az orosz televíziók és internetes portálok a lehető legrészletesebben foglalkoztak a tárgyalással, és azt sugallták, az EU-n belül is vannak még országok, amelyek jól látják, miről szól az ukrajnai orosz „különleges katonai művelet”.
A nyilvánosságnak szánt köszöntőben Orbán köszönetet mondott az együttműködésért annak a Roszatomnak – a Paks-2 erőművet építő orosz vállalatnak – amelyik átvette az ukránoktól az orosz hadsereg által elfoglalt zaporizzsjai atomerőmű működtetését, majd hasonlóképpen háláját fejezte ki a Gazpromnak, amely teljesíti gázszolgáltatási kötelezettségeit. Az Orbán-Putyin találkozó érdekessége, hogy míg a további politikusokkal folytatott tárgyalásokat előre bejelentették, az Orbán-vizitről nem esett szó. Sőt, még néhány órával a találkozó előtt is cáfolta Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő, hogy tervben lenne az eszmecsere.
Videó Orbán köszönőjéről:
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.