Izrael háborúban
A Hamász 2023 őszi brutális támadása óta Izrael előbb Gázában, majd Libanonban kezdett ellenoffenzívát, hogy megtörje az Irán által támogatott szélsőségesek állandó fenyegetését és kiszorítsa szomszédságából a terroristákat. Az eszkalálódó háború legfontosabb fejleményeiről folyamatosan beszámolunk.
Tudja-e, mi az a doomscrolling? Ha nem tudja, nem baj, de ha nem tudja, mégis csinálja, akkor érdemes megfontolnia a szakember tanácsait. A szokás szerint angol szócsinálmánnyal illetett jelenség az, amikor valaki vég nélkül görgeti maga előtt a kijelzőn a baljós híreket. Márpedig ez sokakat hatalmába kerít napjaink balsorssal (angolul: doom) terhelt világában, különösen most, amikor a Covid okozta halálozások és bezártság, majd az ukrajnai háború után újabb kiszámíthatatlan fenyegetést jelent az immár sokadik közel-keleti háború.
Laikus fejjel úgy gondolhatnánk, hogy sokan traumaként élik meg a távoli fenyegetéseket. Valójában ez nem egészen így van, de nem is áll teljesen távol az igazságtól. Létezik másodlagos traumatizáció is – világosít fel Richter Júlia klinikai szakpszichológus, a budapesti Traumaközpont szakmai vezetője. Olyankor lehet szó erről, amikor valaki nincs életveszélyben vagy más, esetleg traumát okozó helyzetben, viszont beleérzi magát mások fenyegetettségébe, és ezért éli meg a félelmet, a tehetetlenséget. Szerencsére még a buzgó hírfogyasztók kockázata sem túl nagy. Annál is kevésbé, mert idővel még a súlyos katasztrófát, netán terrortámadást valóban átélő emberek többsége is vissza tud találni egy kiegyensúlyozott állapothoz. Legfeljebb 40 százalék, de inkább kisebb azoknak az aránya, akiknél jelentkezik a trauma utáni stresszbetegség, az angol rövidítésével PTSD néven ismert – kezelést kívánó és többnyire kezelhető – tünetegyüttes.
Nyilván még kisebb a kockázata a fotelból történő izgulásnak, bármennyire heves is a hírfogyasztó megrendülése. Ennek ellenére reális veszélyt jelent a mentális egészségre a háborús hírfolyam állandó követése.