Írók, művészek paradicsoma "a világ legjobb helye", a kolostorból átalakított könyvmolyszentély Párizsban
12 perc
2023.12.25. 09:00
2024.11.11. 17:48
110 éve született a legendás párizsi Shakespeare and Co. könyvesbolt alapítója, George Whitman. Élettörténete (de a bolt története is) kész regény.
Hol van a legjobb hely a világon? Nyilván mindenkinek máshol. Szerintem Párizsban a nulla kilométerkőnél, ahonnan minden francia út elindul. Ott áll a Szajna-parton egy régi, középkori épület, egymásból nyíló, szabálytalan alakú helyiségekkel, göcsörtös, egyenetlen kőpadlóval, falakkal és mennyezettel: a Shakespeare and Co. könyvesbolt varázslatos otthona.
Itt csak figyelmesen kiválogatott, minőségi angol nyelvű könyveket kapni a szépirodalomtól és tényirodalomtól a tudományokig. De a Shakespeare and Co. sokkal több mint könyvesbolt. Kezdő írók ingyen hálóhelye a mennyezetig érő könyvespolcok közé tuszkolt ágyakkal, irodalmi fesztiválok és heti felolvasások központja, autentikus írómúzeum (fekete írógépekkel, antik íróasztalokkal és jegyzetekkel), antikvárium, könyvtár, kávézó és folyóirat-szerkesztőség – külön világ a világban. Egymásból barlangszerűen nyíló szabálytalan könyvkuckók sora, könyvlabirintus, irodalmi közösség és szellemi központ – s ma már turistalátványosság is.
A világ legjobb helyét a ma 110 éve született amerikai könyvmoly George Whitman hozta létre. Whitman 1951-ben nyitotta meg a Notre-Dame-ra néző könyvesboltot – először csak három szobával – s a hely máig folyamatosan működik. Ötvenöt éven át maga George vezette, majd 2006-ban a lánya, Sylvia Whitman vette át.
“Ne légy barátságtalan az idegenekkel: lehet, hogy álruhás angyalok”
George Whitman New Jerseyben született, az Egyesült Államok keleti partján. Névrokona és szellemi utódja az amerikai költő Walt Whitmannak (bár az esetleges rokonságot is romantikus ködben lebegtette). „Senki sem szeretett ennyi mindent és utált ily keveset” – mondották a költőről, s ezt George magára is érvényesnek tartotta. Whitman Salemben (Massachusetts) nőtt fel. Gyerekkorában családjával két évet töltött Nankingban, Kínában (ahol fizikaprofesszor édesapja vendégtanárként dolgozott). E korai külföldi kaland alapozta meg Whitman életre szóló szenvedélyét az utazás és a kultúrkörökön átnyúló kapcsolatok iránt. A Bostoni Egyetemen szerzett újságíródiplomát 1935-ben.
Ezek után mindössze 40 dollárral a zsebében 5000 kilométeres hobó-vándorútra indult az Egyesült Államokból Mexikón át Közép-Amerikába. Csavargása során mindenütt szívélyes vendéglátást tapasztalt az indián kunyhóktól a személyzettel ellátott luxusotthonokig. Amikor Mexikóban, a Yucatán félsziget egy kietlen helyén Whitman belázasodott és lebetegedett, az utcáról a házába vitte egy ismeretlen jótevője, majd a helyi amerikai bennszülött maja törzs kikúrálta. „Mindenütt nagyon szívesen fogadtak” – emlékezett az életre szóló élményre. “Ne légy barátságtalan az idegenekkel: lehet, hogy álruhás angyalok” – ezt a bibliai gyökerű mondást festette később a könyvesbolt egyik szemöldökfája fölé.
Whitman 1939-ben érkezett vissza vándorútjáról Massachusettsbe, ahol beiratkozott a Harvardra. De a második világháború keresztülhúzta tanulmányi terveit, behívták, Grönlandon szolgált egészségügyi tiszthelyettesként. Grönlandon megismerte a helyieket, megtanult vitorlázni és visszaemlékezései szerint egy gyönyörű inuit (eszkimó) barátnővel járt. A háború után Európában utazott, majd 1946-tól Párizsban telepedett le, Sorbonne-on tanult francia civilizáció történetéről.
Ekkor hatalmasodott el Whitmanen végleg a könyvmánia. Apró, ablaktalan, mennyezetig könyvekkel zsúfolt hotelszobájából (Hotel de Suez, Boulevard Saint-Michel) könyveket adott el a háború után hozzá hasonlóan Párizsban maradt amerikaiaknak. (Erről egyik legjobb barátja, a későbbi beat költő Lawrence Ferlinghetti érzékletes beszámolójából tudunk.) Amikor nem volt otthon, miniszobája ajtaját nyitva hagyta, hogy bárki bejöhessen és olvashassa a könyveket.
Párizsi könyvesboltját Whitman 1951-ben nyitotta meg – eredetileg Le Mistral néven – a Rue de la Bûcherie 37 alatti, ötszáz dollárért megvásárolt, a 17. században eredetileg kolostornak épült La Maison du Mustier-ben. Whitman szerette azt a szerepet, mintha ő lenne az egyetlen máig túlélő szerzetes, mondván: „A középkorban minden kolostorban volt egy frère lampier, egy szerzetes, akinek az volt a feladata, hogy éjfélkor meggyújtsa a lámpákat. Itt most én vagyok a frère lampier. Ez szerény szerepem.” S bár a hely felett inkább a szabad szerelem mintsem a katolikus önmegtartóztatás szelleme lebegett (már az 1950-es évektől), vasárnaponként valóban Whitman ébresztette – Quasimodóként csörgetve kulcsait – a földön mindenütt alvó írópalántákat.
„Adj amit tudsz és vedd el amire szükséged van”
A Shakespeare and Co. könyvesbolt évtizedeken át a szocialista utópia gyakorlati megtestesüléseként működött. Whitman már az üzlet megnyitásának első napjától szállást nyújtott fiatal íróknak, művészeknek, értelmiségieknek, akik a könyvespolcok és könyvkupacok között, a napközben kényelmes olvasást biztosító ágyakon és a földön aludtak. 1951-től máig több mint 30.000 (nem elírás, harmincezer!) fiatal, lelkes író- és művész töltött el több-kevesebb vendégéjszakát a könyvesboltban. A legtöbben intellektuális útkeresésben lévő fiatalok, önjelölt írópalánták, akik ismeretlenek maradtak – de sokan ma már világhírű írók.
Legendás könyvesboltok, ahol Harry Potter született vagy a punk keresztanyja dolgozott
De van olyan világhírű bolt, amely egy folyón horgonyzó uszályon üzemel és olyan is, amelynek a tulajdonosa nélkül sosem jelent volna meg az Ulysses.
A vendégeket Whitman tumbleweedsnek (a széllel guruló bogáncsnak, ördögszekérnek) keresztelte el, hisz „a véletlen szelével sodródnak ki-be”. A boltban három dolgot kérnek minden bentlakótól: olvasson el egy könyvet naponta, segítsen a könyvesboltban napi néhány órát, és írjon egy egyoldalas önéletrajzot. Hét évtized alatt sokezer önéletrajzot gyűlt össze így. A Shakespeare and Co. elképesztő archívumot hozott létre a zsenge írók, utazók és álmodozók globális generációinak örökségéből, akik a középkori épületben hagyták ifjú életük egyoldalas cserepeit. Mindez ma is működik: egy tumbleweed témájú emaillel bárki információt kérhet a könyvesbolti bentlakás feltételeiről.
A szocialista utópia persze a szükségletek szerinti hétköznapi szövetkezés értelmében (és nem az államszocialista hagyomány szerint) értendő. Nemegyszer megtörtént, hogy az ajtón épp beeső, könyvet vagy szállást kereső huszonéves megkapta a pénztárkulcsot azzal a kéréssel, hogy tíz pecre helyettesítse a tulajdonost. Whitman azonban tíz perc csak egy héttel később került elő. Anyagi szükség esetén a könyvekre alkudni lehetett. A könyvtári kötetek örökkölcsönzése sem vont maga után kiátkozást. A beat költő Gregory Corso nemcsak értékes első kiadásokat lopott a boltból, hanem miután Whitman támogatásképpen megvette a Corso által felajánlott kéziratokat, akkor Corso módszeresen visszalopta magának őket.
„Adj, amit tudsz és vedd el amire szükséged van”
– szólt Whitman filozófiája, amelyhez évtizedeken keresztül tartotta magát. Mindez a mai fogyasztói kapitalizmus tökéletes ellentéte.
A könyvimádat temploma: digitális detox
Nonprofit profilja ellenére a bolt fokról fokra bővült. Whitman lassan megvette a ház további tereit (be is költözött a bolt feletti padláslakásba). Majd a szomszéd épület egy részét is – itt alakította ki az a ma is működő antikváriumot. A hely szelleméhez, az üzlet varázsához a tulaj elvei mellett belsőépítészeti megoldások is hozzájárulnak. A középkori ház girbe-gurba, meghitt hangulatú, szabálytalan szobáinak terét függönyök, tükrök, régi faliórák, papírjegyzetekkel borított falak, és többszáz éves, eredeti szerkezetgerendák tagolják. Az ágyakra szőttesek hívogatnak, a szőnyegen pianinó áll. Az emeleti ágyokon ma is nyugodtan, akár órákig heverészhetünk vagy ücsöröghetünk könyvvel a kezünkben. A bolt otthonos olvasóterek, zugok, sarkok sora. Eltéveszthetetlen varázshangulat, amelyben összeér Whitman személyisége, a kolostorház eredeti szelleme és a belső tér meleg, textilre és fára alapozó berendezése. Kiváló feng shui!
Kisfilm a kis boltról:
És persze mindez a könyveket és az olvasást szolgálja. Könyvek minden falon és sarokban, minden elképzelhető helyen. Könyvvel bélelt odúk, vackok, terek, könyvfalak (magát a fehér falat sehol nem látni). Könyvstócok, könyvoszlopok, könyvsorok alatt roskadozó polcok, könyvekkel gazdagon terített asztalok; létrák a könyvek könnyebb eléréséhez. Még a vécében is könyvhalmok állnak. A bolt betűkkel bélelt, barátságos, biztonságos anyaméh. A könyvimádat megszentelt székesegyháza: katakombák a földszinten és templomi karzat az emeleten. A vallásos szóhasználat nem véletlen: a volt kolostorból az ablakok közvetlenül a Notre Dame-ra néznek.
A Shakespeare and Co. hangulata és belső tere ma is a digitális kor előtti, elmúlt korszak lakályosságát, lassúságát, elmélyült auráját őrzi. A könyvesboltnak egészen 2003-ig nem volt még vonalas telefonja sem. Ma is a személyes jelenlét, a közvetlen kapcsolat, a beszélgetés varázsa, és persze a nyomtatott kötetek imádata uralja a helyet – tökéletes helyszín a digitális detoxra. (Persze a technológia ide is betette a lábát, ma már online is lehet könyveket rendelni.)
Két amerikai Párizsban: Sylvia Beach és George Whitman
Amikor Whitman 1951-ben létrehozta könyvesboltját, már létező hagyományra építhetett. A két világháború között már létezett Shakespeare and Company néven angol nyelvű könyvesbolt és kölcsönkönyvtár Párizsban. Ezt az amerikai könyvkereskedő – és egykönyves könyvkiadó – Sylvia Beach (1887–1962) hozta létre 1919-ben, és egész Párizs 1941-es náci megszállásáig működött. Az irodalomtörténetben jártas olvasó két dolog miatt ismerheti Beach nevét.
Egyrészt az első Shakespeare and Company bolt az angol-amerikai-francia irodalmi kapcsolatok, a nemzetközi művészeti élet egyik központjává nőtte ki magát Párizsban. Beach irodalmi, baráti és társasági ismeretségi körébe tartozott Ernest Hemingway, James Joyce, D. H. Lawrence, Ezra Pound, T. S. Eliot, F. Scott Fitzgerald, Valery Larbaud, Thornton Wilder, André Gide, Leon-Paul Fargue, George Antheil, Robert McAlmon, Gertrude Stein, Man Ray, Stephen Vincent Benét, Harry Crosby, Caresse Crosby, John Quinn, Berenice Abbott, az okkultista Aleister Crowley és sokan mások. (Erről a időszakról Hemingway: Vándorünnep című emlékezései és Beach Shakespeare and Company című 1959-es memoárja is részletesen megemlékezik.)
Másrészt Beach, pontosabban a Shakespeare and Company adta ki először James Joyce Ulysses című regényét, a modern irodalom korszakos művét. Beach 1920-ban találkozott az ír íróval, s nem sokkal ezután Joyce beiratkozott a bolt könyvtárába. Joyce sikertelenül próbálta kiadni kéziratát az angol nyelvterületen. (Korábbi folyóiratközlések alapján, obszcenitásra hivatkozva a regényt betiltották az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is.) Látva Joyce csalódottságát, Beach felajánlotta, hogy könyvesboltja kiadja a regényt.
Sylvia Beach és a Shakespeare and Company örökre beírta magát az irodalomtörténetbe, amikor 1922-ben, Joyce negyvenedik születésnapjára megjelentette az Ulyssest. Beach később anyagilag nehéz helyzetbe került, súlyos veszteségeket szenvedett az Ulysses kiadása miatt, amikor Joyce később más kiadókhoz szerződött. Amikor az 1930-as évek nagy gazdasági válságában tűnt, hogy Beach anyagi okok miatt a bolt bezárására kényszerül, André Gide 200, tagdíjat fizető francia és külföldi íróból álló támogatói klubot hozott létre Friends of Shakespeare and Company néven. A könyvesbolt talpon maradt, de Beach nem adott ki semmi mást egész életében – irodalomtörténeti különlegességként egykönyves kiadó maradt.
George Whitman 1951-ben eredetileg Le Mistral néven indította el a boltját a Szajnaparton. Csak 1964-ben – William Shakespeare születésének négyszázadik évfordulóján – változtatta a jelenlegi nevére az általa csodált Sylvia Beach tiszteletére, aki maga ajánlotta a név továbbvitelét barátjának, Whitmannek. Whitman sikerrel vitte tovább Beach boltjának szellemiségét, és a Shakespeare and Co. másodszor is a nemzetközi írodalom központjává vált Párizsban. A beat írók – Allen Ginsberg, Ferlinghetti, Corso, William Burroughs – mellett William Styron, Henry Miller, Julio Cortázar, James Baldwin, Anaïs Nin, Richard Wright, William Saroyan, Lawrence Durrell neve fémjelzi a háború utáni korszak szereplőinek nemzedékét a boltban.
A magyar kapcsolat
Az 1919 óta, közel száz éve működő (csak 1941-51 között szünetelő) Shakespeare and Company néhány ponton érintkezik a magyar irodalom történetével is. A két háború között itt szerezte be angol nyelvű könyvei egy részét Szerb Antal, Gyergyai Albert, Halász Gábor és Cs. Szabó László, akik a boltban tisztelettel lesték a nemzetközi irodalom szent szörnyeit. „Ulysses hároméves volt, amikor először kikerültem Párizsba, Shakespeare pedig hat” – emlékezik a regénnyel és a bolttal való 1925-ös találkozására Cs. Szabó Az Odéon utca árnyai című esszéjében (1960). „Gyakran meglestem a kirakatban vagy nyitott ajtón keresztül, hogyan szaglásszák egymást nagy nyájaskodva francia oroszlánok, angol tigrisek, chicagói párducok. Pesten aztán kiderült, hogy kint javában ugyanezt tette Gyergyai Albert, Halász Gábor és Szerb Antal is”.
Szerb Antal félrefordított? Most más címmel jelent meg magyarul Huizinga híres könyve
Johan Huizinga holland kultúrtörténész műve ezúttal teljes terjedelmében olvasható. A címek eltérésére egyszerű a magyarázat.
A Rákosi-korban persze nem lehetett Nyugatra utazni, s a Kádár-kori turisták térképén sem szerepelt a könyvesbolt a párizsi nevezetességek között. (Aki tiltott angol nyelvű politikai és más könyveket akart, kelet-európai útlevél felmutatásával amúgy is ingyen hozzájutott ezekhez Bécsben, Londonban és Párizsban a CIA hatalmas, több évtizedes hidegháborús könyvtámogatási-fellazítási programjának köszönhetően. Párizsban a közelmúltban elhunyt irodalomtörténész, Sipos Gyula (Albert Pál) lakásán működött az ingyen könyvek elosztóhelye.) Felfedezték azonban a Shakespeare and Co. ingyen szálláshelyét a pénztelen értelmiségi disszidensek. „Aludtam is az emeleten, nagyon jóban voltam az amerikai tulajjal, jártam szerzői estékre 76-tól” – írja egyikük.
„Legújabb párizsi élményeim közül – írja lelkesen Kántor Lajos, a kolozsvári Korunk folyóirat főszerkesztője 1999-ben – a Shakespeare and Company könyvesbolt-antikváriumban átélteket rögzíteném, szubjektív naplóban. A Notre-Dame szomszédságában üzemelő, rengeteg fiatalt vonzó, ódon és modem világkultúra-központ (apró helyiségekből álló, emeletes kis üzlet) maga az ÁTJÁRÁS lett számomra. Persze, egy igazi frankofil továbbra is a Montmartre; a Szajna-parton sorjázó könyvárusok, a múzeumok, a színházak igazára esküdhet. Én, kinyitva lapos és ettől a kalandos úttól még inkább megviselt pénztárcámat, magammal hoztam egy gyönyörű kis angol könyvet, a Shakespeare in Love címűt.”
Slam
Whitman boltja a 2010-es években megőrizte frissességét. 2013-ban az erdélyi költő, irodalomkritikus Balázs Imre József (egyébként Kántor utódja a Korunk főszerkesztői székében) közölt pezsgő beszámolót Slamnapló címmel a Shakespeare and Co.-ban Kate Tempest (nem bináris-coming outja óta ma már Kae Tempest) performance poetry estjéről és a slam poetryről a kolozsvári Helikonban.
Időközben a Shakespeare and Co. néhány az Erasmusszal Párizsban tanuló magyar cserediák és az Atelier-doktorandusz (a közös magyar-francia PhD-t nyújtó ELTE-s bölcsész- és társadalomtudományi program) törzshelye lett.
„Az a hely, az maga a paradicsom, méghozzá úgy a XVII. század végéről vagy a XVIII. elejéről, látható például az eredeti gerendázat. Szóval feltévedtem az emeletre, zeg-zugos kis labirintus az egész, tömött polcok, azok előtt könyvhalmok, régi, újabb, gyűrött, morzsás, foltos könyvek, és angolul természetesen, szóval felüdülés mindenkinek, aki még nem vartyog úgy, mint a párizsiak.
Az egyik pici szobában két ágy volt, az egyiken egy alvó lány, aztán egy zongora, meg teli polcok a plafonig. Gyorsan rávetettem magam a szabad ágyra, Morus Utópiáját olvastam, aztán belealudtam Campanella Napvárosába (a héten annyira nem aludtam, úgyhogy várható volt), aztán arra ébredtem két óra múlva, hogy fázom, illetve hogy egy gyönyörű japán lány játszik Lisztet a zongorán. Azt mondta, hogy páran lefotóztak, mert roppant költői pózban aludtam, és hogy Bartókot is szereti. Hát szóval ezúton is üdvözlök mindenkit, akinek véletlenül szerepelek a fotóalbumában” – írta Párizs-blogjában egy magyar BA-hallgató 2011-ben.
A párizsi Shakespeare and Co.-ban írta Harang és barikád című, az Élet és Irodalomban megjelent versét Fehér Renátó költő. Főleg a szomszédos Notre-Dame-ról szól, ám a könyvesbolt emeleti heverőjén felébred valaki a második strófában – alkalmasint a jeles költő maga. „A friss zengést már megszokta a Cité, / a rakparton, az antikvárium tetőterében, / az ócska heverőn erre ébredtél a szemhunyásból: / életünkben szenteltek itt kilenc új harangot.”
George Whitmanről és a Shakespeare and Co.-ról dokumentumfilm is készült és jópár játékfilmben is szerepelt. Érdemes megnézni ezeket is. De még jobb odamenni, ott áll a bolt Párizsban a Szajna-parton. A legjobb hely a bolygón – na jó, a nyugati civilizációban.
Könyvmolyok paradicsoma, könyvek köztársasága – az igazi királyság.
Borítóképünkön a Shakespeare and Co. könyvesbolt / fotó: AFP / Hemis.fr / Gardel Bertrand
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!