Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Érzéseinket nem tudjuk akaratlagosan megváltoztatni, de gyakorolhatjuk azt, hogy ne ezek vezéreljék a cselekedeteinket. Ebben kell(ene) példát mutatni a gyerekeinknek azzal, hogy figyelünk az ő érzéseikre, a sajátjainkra, és megmutatjuk nekik, hogyan lehet ezeket tudatosan szabályozni. Erica Reischer pszichológus és nevelési tanácsadó stratégiája és tippjei a boldog és sikeres gyerekek neveléséhez.
Az érzések érzések. Bármennyire próbáljuk is, általában nem tudjuk ezeket akaratlagosan megváltoztatni vagy szabályozni. (Gondoljunk csak bele, sikerült-e valaha is hirtelen máshogy éreznünk, csak mert valaki más azt szerette volna.) Érzéseinket ugyanakkor képesek vagyunk elismerni és elfogadni, sőt azzal is tisztában vagyunk, hogy változni fognak, hiszen ilyen a természetük.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.