Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Már a Partizán stúdiója körül ólálkodnak a nyári álmukból ébredező politikai elemzők, szétszéledtek a honvédségi gépek begyűjteni a kormánytagokat a luxusjachtok napozóágyairól – a négyes számú hírlevelet tartja kezében a T. Olvasó, nyári kiadás, továbbra is, de azért hangolódunk a politikai szezonra.
Ami mostmár tényleg nagyon itt van, a hétvégén például választások lesznek Németországban, a hónap végén pedig Ausztriában. Ezt a magyar közönség telibe leszarja, pedig nem kéne neki, főleg a gazdasági összefonódások miatt, de azért sem, mert ha a szomszédban orbánista fordulat lesz, az nem jó senkinek.
A hírlevelet olvasni a nagymarosi Tandemben ajánlom. Ez egy ilyen biciklis pihenőhely/kocsma, a maga műfajában kimondottan erős versenyző, pláne, hogy a hétvégén ott, és a közeli Piknik Manufaktúrában lesz a Tilos a kanyarban. Az ital: rosé fröccs, bármilyen. Az e-mail címem továbbra is: babel@hvg.hu
Megtalálni Waldot
Vannak azok a gyerekkönyvek, amikor nagyon részletes, rengeteg apró figurával meg jelenettel telerajzolt oldalon kell megtalálni egy karaktert. Itthon talán a Tesz-Vesz város ment nagyot ebben a műfajban, angol nyelvterületen viszont a “Where’s Waldo?”. Waldo egy ilyen piros-fehér csíkos pólós csávó, őt kell megtalálni, a rajzok tényleg elképesztőek néha, szóval egyáltalán nem könnyű, ha az ember nem unatkozó data scientist.
Dr. Randal S. Olson unatkozó data scientist volt 2015-ben, amikor kitalálta magának, hogy kiszámolja, milyen módszerrel lehet a leggyorsabban megtalálni Waldot, amit aztán meg is írt a blogjára. Hét “Where’s Waldo?” könyv van, ezekben 68 különböző helyen van karakterünk, ezeket a pontokat rárakta egy koordináta-rendszerre. Ezután már csak meg kellett találni az optimális keresési stratégiát, vagyis azt, hogyan lehet ezeket a pontokat egymás után úgy ellenőrizni, hogy egyszer sem megyünk vissza ugyanarra a pontra. Itt röviden átadom a szót:
In computer terms, that means we’re making a list of all 68 points that Waldo could be at, then sorting them based on the order that we’re going to visit them. So now we just need to try every possible arrangement of the points and find the one with the shortest distance traveled. Easy, right? Wrong. Those 68 points can be arranged in ~2.48 x 1096 possible ways.
To provide some context, that’s more possible arrangements than the number of atoms in the universe. That’s so many possible arrangements that even if finding Waldo became an international priority and the world banded together to dedicate the 8.25 million computing cores from the world’s 10 largest supercomputers to the job, it would still take ~9.53 x 1077 years — about 6.35 x 1067x longer than the universe has existed — to exhaustively evaluate all possible combinations.
Van megoldás, kiderül a bejegyzésből, de ahogy a szerző írja, a valóságban én sem ajánlanám senkinek, hogy ezzel a módszerrel keresse meg emberünket, ha valaha a kezébe akad egy ilyen könyv. “As with so many things in life, the joy of finding Waldo is in the journey, not the destination.”
RFK Jr.
Robert F. Kennedy Jr., a Dallasban agyonlőtt volt amerikai elnök unokaöccse, JFK szintén agyonlőtt öccsének a fia nagyon fura figura. Sokáig úgy tűnt, hogy az oltásszkepticizmusa miatt bizonyos körökben nagyon népszerű, 70 éves RFK Jr. elindul az amerikai elnökválasztáson független jelöltként, több, a végkimenetel szempontjából kulcsfontosságú államban. Augusztus 23-án végül visszalépett Donald Trump javára, ez a New Yorker profil róla még ezelőtt született, de ettől nem lett rosszabb írás, sőt. RFK Jr. egy ideje már sokkal idősebb, mint az apja vagy a nagybátyja valaha voltak, és tulajdonképpen azután őrült meg teljesen, hogy lehagyta korban a 20. századi amerikai politikatörténetnek ezt a két óriását. Mert megőrült, nem kicsit, az őt közelről ismerők szerint egyenesen olyan, mintha kicserélték volna, mintha másik ember bújt volna a bőrébe.
RFK Jr.-nak nem volt könnyű gyerekkora, nyilván, küzdött drog- és szexfüggőséggel, de ügyvédként és egy jótékonysági szervezet vezetőjeként sokat tett a klímavédelemért, és bár mindig is vonzódott a pszeudótudományhoz, semmivel nem okozott akkora társadalmi kárt, mint oltásellenes nézeteivel. (Az, hogy most beállt Donald Trump mögé, talán versenyzik az előbbivel, mármint ami a társadalmi károkozást illeti.) És ez főleg a neve miatt van, ami, bár közel 70 év telt el az apja halála óta, még mindig jelent valamit Amerikában.
Ez a részlet az idősebbik RFK haláláról szóló részből van:
Kennedy and his older siblings flew to California to say goodbye to their father, who was in the hospital on life support. Kennedy, fourteen years old, with a thick mop of hair, served as a pallbearer at the burial, in Arlington National Cemetery.
Afterward, at their home in Virginia, he went into his father’s study, which still smelled of his cologne, and looked at the pictures on the wall: Uncle Joe, a fighter pilot shot down in the Second World War; Aunt Kick, killed in a plane crash at the age of twenty-eight; Uncle Jack, assassinated five years earlier. “I remember sitting there thinking they all looked so young, and they were all dead”, Kennedy told an interviewer in 1993. And I lay there and wept for probably an hour or more.
„Szomorú vége ez egy szomorú történetnek” – írták a testvérei egy nyílt levélben, amit azután fogalmaztak meg, hogy RFK Jr. visszalépett az elnökjelöltségtől Trump javára. Ennek a családnak a története ilyen. Szomorú. És ez a cikk is azt hiszem végső soron a gyászról és a feldolgozásról szól, bár ez csak az utolsó bekezdésekre derül ki. Mégis, mindenki egy másik rész miatt fog rá emlékezni, az pedig a medvés:
One day, in the fall of 2014, Kennedy was driving to a falconry outing in upstate New York when he passed a furry brown mound on the side of the road. He pulled over and discovered that it was the carcass of a black-bear cub. Kennedy was tickled by the find. He loaded the dead bear into the rear hatch of his car and later showed it off to his friends. In a picture from that day, Kennedy is putting his fingers inside the bear’s bloody mouth, a comical grimace across his face. (When I asked Kennedy about the incident, he said, “Maybe that’s where I got my brain worm.”)
After the outing, Kennedy, who was then sixty and recently married to Hines, got an idea. He drove to Manhattan and, as darkness fell, entered Central Park with the bear and a bicycle. A person with knowledge of the event said that Kennedy thought it would be funny to make it look as if the animal had been killed by an errant cyclist. The next day, the bear was discovered by two women walking their dogs, setting off an investigation by the N.Y.P.D.
Az agyevő féreg tényleg csak a hab a tortán. (Ezt az előző mondatot sem írta le még talán senki.)
A zsarolóvírus tárgyaló
Az “1843” az Economist long read magazinja. Ott jelent meg még július végén egy cikk a Nick Shah nevű brit zsarolóvírus tárgyalóval. Ez így furán hangzik, mert nyilván nem a vírussal, hanem a hekkerekkel tárgyal, de az eredetiben is ransomware negotiator, szóval marad. Hogy a problémát számszerűsítsük, itt egy idézet a cikkből:
In 2022 the amount of money that cyber-insurance providers paid out to American companies came to more than $4bn. Claims included business-interruption costs, crisis PR services, support from incident-response teams and ransom payments, which gangs tend to demand in the form of cryptocurrency. The following year ransomware attacks shot up 70%, according to Recorded Future, a cyber-security firm. At least $1.1bn went to the hackers themselves.
Vagyis van igény az olyan tárgyalókra, mint Nick Shah. Ezt tényleg úgy kell elképzelni, hogy jön az üzenet a cikkben nem nevesített nagy cégnek, hogy nálunk vannak az adataitok, tárgyaljunk, és Shah válaszol. Húzza az időt, információt gyűjt, aztán alkuszik. Shah korábban rendőr volt, később nemzetközi emberrablásokon dolgozott, terroristákkal és nagypályás bűnözőkkel tárgyalt, még kézikönyvet is írt róla.
Később leszerelt, jelenleg Mauritiuson él, ez már a nyugdíjas állása. A cikk egy esetét követi végig, miközben bevezet a kiberbiztonság és a zsarolóvírusokból élő elképesztően kiterjedt bűnözői körök világába. A legerősebb játékosok egyébként ukrán és orosz kiberbűnözői csoportok voltak, egészen 2022 februárjáig, amikor is kitört az orosz-ukrán háború, és a két ország hekkerei elkezdtek zsarolás helyett egymással foglalkozni.
A cikk egyébként helyenként vicces. Senkinek az élete nincs veszélyben, az adatok nem olyan természetűek (nem egy kórház IT-rendszerét törték fel például), ennek megfelelően a kiberbűnözők és Shah is olyan nyelvezetet használnak, mintha valami unalmas irodai levelezést olvasnánk. A kiberbűnözők is cégszerűen működnek, van „HR-osztályuk” is. Az egyik kiberbiztonsági szakértő szerint néhány bandának jobb az ügyfélszolgálata, mint az Apple-nek:
For the most part, the gangs operate like corporations, with human-resources departments and complex bureaucracies. Prominent groups issue press releases (“We are pleased to announce that we have successfully encrypted Henry Schein’s network and extracted 35 Terabytes of sensitive data”) and have user-friendly homepages on the dark web, where victims can access a kind of warped customer service. One negotiator told me it is often faster and more helpful than Apple’s.
“We guarantee that you can recover all your files safely and easily”, one gang assures, above a prompt to “CHAT WITH SUPPORT”. The whole enterprise is so businesslike that when the internal chats of one gang were leaked two years ago some members sounded like frustrated accountants. (“Our work is generally not difficult, but monotonous, doing the same thing every day.”)
Már a kiberbűnözés sem olyan, mint régen…
Ezen a héten nincs interjú, mert nem olvastam jót, cserébe legutóbb volt kettő is, ha még emlékeznek. Helyette még egy cikk.
Beszart a jelzőlámpa a Willy-Brandt-Straßén
A német kormánykoalíció minden túlzás nélkül padlón van. Gatyán. Már senki nem bízik a másikban, egyik mélyponttól a másikig bukdácsolnak. Tulajdonképpen kizárható, hogy ebben a felállásban (szocdemek, zöldek, liberálisok, a pártok színei miatt Ampel-, azaz jelzőlámpa-koalíció) folytassák, pláne, hogy óriási visszaeséssel számolnak a koalíciós pártok a következő választáson. Épp emiatt nem lesz előrehozott szavazás, bármennyire is szar a helyzet, amit a múlt héten újabb, több halálos áldozatot követelő, iszlamista terrortámadás is súlyosbított (ismét).
A Scholz-kormány története a lassú elhidegülésről szól, a bomlásról. A politikai kultúra nem engedi, hogy ennél is jobban eldurvuljon az ellenségeskedés, de Németország vezetői így is tragikusan impotensek egy olyan időszakban, amikor nagy szüksége volna Európának legerősebb gazdasága politikai vezetésére. A Spiegel megírta ennek a bomlásnak krónikáját. A vibe-ok a Kanzleramtban? Szarok. (Egyébként ez a történet is jó emlékeztető, hogy a három pólusú kapcsolatrendszerek általában instabilabbak, mint a kétpólusúak. Kína felemelkedése is azért különösen ijesztő, mert a geopolitika épp ehhez hasonló, három- vagy több pólusú rendszer felé halad.)
Le kell menni vidékre
Schaut auf diese Stadt – hat részes podcast-sorozat a Frankfurter Allgemeine Zeitungtól egy brandenburgi (német léptékben) kisvárosról, Prenzlauról. A lap kolumnistája fél éven keresztül járt ki a városba, hogy a helyiek problémáin keresztül megértse, hogyan gondolkodnak az Ossik, vagyis az egykori Kelet-Német tartományokban élők. Mit gondolnak a kormányról, a bevándorlókról, a szélsőjobbról, az oroszokról, a nyugat-németekről és önmagukról. Van mára nemzetköziesedett gyár a város szélén, amit az újraegyesítés után két egykori dolgozó mentett meg a bezárástól. Itt nyert az AfD az európai választásokon. A helyiek szerint az oroszokkal azért jobb nem kötekedni. Az AfD helyi vezetője nem menne háborúba az országáért, de egyébként kellemes ember benyomását kelti. A bűnözés csökken, a bűnözés érzékelése rosszabbodik.
A podcastot rögzítő Simon Strauß nem számonkérő, érdeklődik. Félti ő is Németországot a szélsőjobbtól, de nem patronizálja azokat, akik azt érzik, csak ez maradt nekik. Le kell menni vidékre. Prenzlauba. A podcast címe egyébként idézet Ernst Reuter egykori berlini polgármester legendás beszédéből, amit 1948-ban, a város szovjet blokádja alatt a lebombázott Reichstag romjai előtt mondott el 350 ezer berlini előtt:
Ihr Völker der Welt, ihr Völker in Amerika, in England, in Frankreich, in Italien! Schaut auf diese Stadt und erkennt, daß ihr diese Stadt und dieses Volk nicht preisgeben dürft und nicht preisgeben könnt! Es gibt nur eine Möglichkeit für uns alle: gemeinsam so lange zusammenzustehen, bis dieser Kampf gewonnen, bis dieser Kampf endlich durch den Sieg über die Feinde, durch den Sieg über die Macht der Finsternis besiegelt ist.
Das Volk von Berlin hat gesprochen. Wir haben unsere Pflicht getan, und wir werden unsere Pflicht weiter tun. Völker der Welt! Tut auch ihr eure Pflicht und helft uns in der Zeit, die vor uns steht, nicht nur mit dem Dröhnen eurer Flugzeuge, nicht nur mit den Transportmöglichkeiten, die ihr hierherschafft, sondern mit dem standhaften und unzerstörbaren Einstehen für die gemeinsamen Ideale, die allein unsere Zukunft und die auch allein eure Zukunft sichern können. Völker der Welt, schaut auf Berlin! Und Volk von Berlin, sei dessen gewiß, diesen Kampf, den wollen, diesen Kampf, den werden wir gewinnen!
Érdemes az egészet elolvasni (link), ez a 20. század egyik legjobb politikai beszéde. A podcast pedig ingyenes:
Jó zene rovatunkban
A Mattafix 2005-ös, Signs of Struggle albuma.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Fazekas István
