Tehetetlennek lenni nem jó. Az ember akkor érzi, hogy él, amikor hatni tud, például olyan munkát végez, amelynek látja értelmét, eredményét. Aki tehetetlennek érzi magát, azt tapasztalhatja, hogy nem tud hatni a saját sorsának alakulására, csökken a belső motivációja, mert miért is próbálkozna bármivel is, ha úgy sincs értelme. Ugyanakkor akár kényelmes is lehet a tehetetlenségérzet, hiszen hamis bizonyossággal szolgálhat, és a felelősségvállalás alól is felmenthet.
Belső hangok áthangszerelése - Kijönni a tanult tehetetlenségből
Egy helyben topog? Szinte nem hisz már semmiben? És ez már évek óta tart? De most eljött az idő, és elege van már ebből? Nem kell már ez a fajta élet? Akkor önnek íródott ez a cikk.

Axl Rose a házban: a celebek kivonultak a Hungaroringre
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Sikeres volt Hadházyék antiloplese, pedig Benny Hillként próbálták az állatokat elhajtani a látóterükből (fotók)
Több mint 500 év után tört ki egy vulkán Oroszországban
Dopeman saját Digitális Polgári Kört alapít
Felrobbant egy üzlet Romániában, az esetet biztonsági kamera rögzítette
Megint magyar katonák ellenőrzik a balti légteret – ott jártunk az átadáson
Párkapcsolati erőszak miatt vették őrizetbe a Budapesten világbajnoki címet szerző sprintert
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.