Megvan még a kamaszkorban írt naplónk valamelyik szekrény mélyén? Javaslom, ne vegyük elő, ne olvasgassuk. Sok tekintetben egészen másik ember köszönne vissza belőle, más elképzelésekkel, más értékrenddel. És legalább annyit kellene küszködnünk azzal, hogy kissé zavarban megindokoljuk neki későbbi pályaválasztásunkat, mint Karinthynak a Találkozás egy fiatalemberrel című írásában.
Természetes, hogy gyerekként még kicsit romantikusabb kép él bennünk a „munka világáról”, mint amikor már élesbe fordul a pályaválasztás, és aztán a rögös, kacskaringós karrierút tényleges taposása. Sokkal vadregényesebb kalandnak tűnik akcióhős rendőrnek, vagy tűzoltónak lenni, mozdonyt vezetni, embereket gyógyítani – mint azt méricskélni, hány nap szabadság van a rendvédelmi szerveknél, mennyi a béren kívüli juttatás a MÁV-nál, vagy hány évet kell tanulni egyetemen és utána is még a szakvizsgákig az orvosin. (Ráadásul fizika és kémia a felvételi – bele se gondoljunk!)
