Miközben magánrepülővel utazik, Horvátországban nyaral és győzelmi tervet készít a miniszterelnökkel, Orbán Balázsnak még arra is maradt ideje, hogy hosszú posztban válaszoljon Bába Ivánnak. A külpolitikai szakértő, aki az első Orbán-kormány idején még varsói nagykövetként szolgált a Válasz Online című lapban azt írta, Orbán Viktor politikai zsákutcába vezette Magyarországot.
A miniszterelnök politikai igazgatója a Facebookon közzétett posztjában – amit biztos, ami biztos, a Magyar Távirati Iroda is szemlézett – úgy fogalmazott: valóban létezik zsákutca, de nem Magyarország, hanem az elavult külpolitikai gondolkodás hajtott bele.
Mint írta, a rendszerváltozás utáni évtizedek külpolitikai gondolkodásának középpontjában a transzatlanti reintegráció állt. Ennek formája az adaptáció volt: ahhoz, hogy a nyugati közösség minél előbb befogadjon minket, teljesíteni kellett azokat az elvárásokat, melyeket velünk szemben megfogalmaztak. Akkor is, ha ezek nem voltak tökéletesek számunkra.
A nyereség miatt – vagyis, hogy NATO-tagként a biztonság, EU-tagként a gazdasági előnyök meghaladják a hátrányokat – mindenki úgy kalkulált, hogy megéri. Alapvetően igazuk volt, viszont „ennek a korszaknak vége.
Úgy vélte, a Bába-féle kör a ‘90-es évek tranzíciós külpolitikai doktrínájában ragadt, és ezért az írása abból a feltételezésből indul ki, hogy az EU továbbra is automatikusan garantálja a biztonságot és a jólétet Magyarországon. Ehhez csak tovább kellene követnünk a szabályokat, ahogyan eddig is tettük, s akkor minden rendben lesz. Orbán Balázs szerint azonban Európában jelenleg két dolog nincs: biztonság és jólét, és felemlegette a háborút, a hanyatló gazdaságot, és azt a lélektani problémát, mely szerint sokan úgy gondolkodnak, hogy az EU-ban hozott döntések kőbe vésett dogmák és a tagállamoknak egyetlen lehetőségük van: vakon végre kell hajtani őket.
Orbán Balász az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi Paktumát hozta fel példának, amit, ha végrehajtanánk, akkor kötelezően részt kellene vennie a menedékkérők szétosztásában, ami a számítások szerint évente mintegy 16 ezer fő befogadását jelentené vagy ennek elutasítása esetén személyenként 20 ezer euró befizetését más tagállamok javára.
Az Európai Bíróság 2020-ban azt is kimondta, hogy Magyarország gyakorlata – hogy menedékkérelemhez csak a tranzitzónába érkezést követően lehet folyamodni, valamint a szigorúbb őrizeti rendszer és a gyors kitoloncolások rendszere – sérti az uniós szabályokat, és jogszabály-módosításra kötelezte az országot. Azt már nem tette hozzá, hogy az Európai Unió Bírósága tavaly napi egymillió eurós büntetést is kiszabott Magyarországra a menekültügyi szabályok be nem tartása miatt, ami azóta is ketyeg, a kormány azonban nem hajlandó sem végrehajtani a bírósági ítéletet, sem fizetni.
Orbán Balázs ehelyett arról értekezik, hogy ha Brüsszelből dönthetnék el, hogy kik és hányan települhetnek be az ország területére, az a nemzeti szuverenitás felszámolását jelentené, ami elfogadhatatlan. Ehelyett meg kell változtatni az Európai Uniót.
A politikai igazgató szerint a magyarok által vezetett ellenállás azonban megmutatta, hogy létezik más út is, amely mára az európai politika egyik fő iránya lett. Mindez pedig felértékeli Magyarországot az egész világon.
„Elnyomó szuperállamot, a liberális álmot köszönjük, nem akarunk – az ugyanis rémálom lenne”– írta.