Alámerülni és kibekkelni: a NER-ben is aktuális a Kádár-rendszer életprogramja, erősítette meg Orbán Balázs '56-os utalása

Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának egyetlen rövid gondolatfüzérével sikerült belerúgnia a sok évszázados magyar függetlenségi küzdelmekbe. Szerinte Volodomir Zelenszkij ukrán elnök „belevitte egy háborús védekezésbe az országát, sok ember halt meg, területeket vesztettek. Az ő joguk, szuverén döntésük, megtehetik. De ha minket megkérdeztek volna, akkor nem ezt tanácsoltuk volna. Miért? Azért, mert ’56-ban az lett, ami lett, megtanultuk, hogy óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel, azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.” A kijelentés ’56-on túl arról is szól, mikor érdemes kiállni egy nemzetnek a függetlenségéért. Orbán Balázs azt sugallja, hogy csak akkor, ha győzelemre van esély, ha nincs, akkor jobb a megadás.

Persze ez is lehet életstratégia, nem véletlen a mondás: „Ne búsulj, kenyeres, ez sem tart örökké, 150 év alatt sem lettünk törökké.” Azonban ebben az esetben is azoknak az erkölcsi példája tarthatja a lelket az emberekben, akik legalább megpróbálták. Ez történt Eger esetében, vagy Rákóczi alatt és 1848–1849-ben is. Példáikkal lehet feledtetni Mohácsot, Buda és az ország elvesztését, vagy új erőre kapni áldozatukra támaszkodva, mint ahogy az 1849 után történt. Az ellenállók soha nem azt mérlegelték, mennyire kell óvatosnak lenni, hanem beleálltak a harcba, még ha végül vesztettek is. Esély sem volt a törökökkel vagy a Habsburgokkal szemben (pláne hogy orosz szövetségesük is akadt), mégis a nemzeti emlékezet a függetlenségért harcolókra úgy tekint, hogy nem hiábavalóan hoztak áldozatot.

Ugyanez a helyzet ma már 1956-tal kapcsolatban is. A forradalommal szemben a világ egyik legerősebb állama, a Szovjetunió és annak hadserege állt, ám október–november fordulóján nem ez lebegett az emberek szeme előtt. Demokráciát és szabadságot akartak, ugyanis az idő tájt egyre inkább úgy tűnt, ha kis lépésekben is, de tágítható a szabadság köre. 1956 tavaszán a Petőfi Kör vitáiban egyre szabadabb lett a légkör, nyáron a szovjet vezetők útilaput kötöttek Rákosi Mátyás talpára, ősszel újratemették a koncepciós perek kommunista áldozatait. Közben Lengyelországban is szembeszálltak a korábbi kommunista vezetéssel, s októberre a szovjet vezetők belenyugodtak, hogy nemzeti, de kommunista kormány vezesse az országot. Ugyanakkor 1956-ban Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár rendezte kapcsolatát Josip Broz Tito jugoszláv vezetővel, aki már évek óta különutas politikát folytatott a szocialista tömbön belül.

1956 októberére Magyarországon is adott volt a helyzet, hogy olyan erő lépjen fel, amely nem gondolkodás nélküli csatlósa a Szovjetuniónak.