Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az országban ma már a szélsőséges nacionalizmus része a fő szellemi áramlatnak, még a közterületeket sem lehet átnevezni, hogy ne a ’30-as, ’40-es évek fasisztáinak emléke előtt tisztelegjenek.
Georgescu elnökválasztási sikere mutatja, hány, de hány román feledkezne meg a legszívesebben az ország náci múltjáról – idéz szakértőket Andrew Higgins, a New York Times kelet-európai főtudósítója, aki azt igyekezett kideríteni Bukarestben, mi vezetett az ultranacionalista politikus váratlan győzelméhez az első fordulóban.
Az okokról a bukaresti városi tanács egyik tagja azt mondja, hogy sokan úgy érzik: a nemzeti identitásuknak ártana, ha elismernék, hogy háborús bűnösök voltak olyan emberek, akiket ők hősként tisztelnek. Diana Mardarovici ezt személyesen is megtapasztalta, amikor javasolta, hogy a főváros központjának egyik útja ne az antiszemitizmusért elítélt filozófus, szociológus és közgazdász, Vulcanescu nevét viselje, ám a javaslat el sem jutott odáig, hogy szavazzanak róla. Sőt, de erről majd a legvégén.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.