Felnőttként sokaknak ijesztő visszaülni az iskolapadba, görnyedni a könyv felett, magolni, vizsgázni. Tény, hogy minél régebben volt az az idő, amikor még rendszeresen tanultunk, annál jobban kiesünk a gyakorlatból, berozsdásodnak az agytekervényeink: hiába olvasunk el egy oldalt, két perc múlva meg sem tudjuk mondani, miről volt szó a szövegben. A másik nehézség, hogy míg kamaszként vagy főiskolásként, egyetemistaként csak a tanulás volt a dolgunk, a felnőttkori továbbképzés során legtöbbször a munkánk, a szülői teendőink mellett kell időt szakítani a tanulásra, ez pedig igenis lemondásokat követel meg tőlünk és a családunktól is.
