Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

Minek neveznéd magad?

Olyan digitális művész vagyok, aki MI-technológiát használ. Az alkotói folyamatot nem lehet csak a promptra (a programba beírt szövegre, parancsra – a szerk.) leszűkíteni. Nyilván vannak, akik prompttal fantasztikus eredményeket érnek el, de én a víziómból indulok ki, azt próbálom visszafejteni. Mert az alapvető kérdés az az, hogy hol születik meg a kép, és a kép ebben az esetben is a fejemben születik meg, és amennyire csak tudom, a számítógéppel ezt a képet próbálom valahogy létrehozni, generálni. Sok esetben a mesterséges intelligencia megpróbál lerángatni az utamról, próbál meggyőzni, hogy tud nekem jobbat mutatni. Alkotói döntés kérdése, hogy mennyire hagyom, vagy mennyire vagyok karakán, és mondom neki azt, hogy figyelj, én ezt máshogy szeretném. Egyébként nemcsak MI-t használok, hanem más programokat is, mert alkotás közben többféle módon belenyúlok a képbe, pl. eltüntetek dolgokat, átszínezek részeket…

Elmondanád-e, hogy jelenleg Budapesten hányféle helyen és hányféle projektben vagy éppen benne?

A legfrissebb projektünk Geszti Péter GesztiSixty című kétestés koncertje volt az Arénában. Egy nagyon nagy méretű és kiterjedésű háttérvetítésről beszélünk, amely mögött egészen szoros kooperáció volt Gesztivel Péterrel. De ez alapvetően egy koncert, és én nem vagyok az a tipikusan „koncertkészítő” ember, szóval ez számomra is óriási kihívás volt.

Geszti Sixty koncert

Nagy Márton fotója

Galériás környezetben is látható jelenleg munkád Budapesten.

Igen, a Light Art Múzeumban (LAM), a Moholy-installáció. Moholy Fénytér modulátora (nem ez a hivatalos címe, de mindenki így ismeri) az egyik legfontosabb gyerekkori élményem. Van egy működő modellje Bostonban, ezen kívül a németek is építettek egyet. És azt gondoltam, hogy akkor fogom ezt igazán megérteni, hogyha én is megépítem, és fel is nagyítom. Moholy mondja valahol, hogy a tapintás a második legfontosabb érzék a látás után, és erre próbáltam felépíteni. Egy olyan modellt készítettem, amelyhez az emberek hozzá tudnak érni, meg tudják fogni.

Nagyon leegyszerűsítem, hogyha azt mondom, hogy ez egy kinetikus szobor, ami a fény által, a fény miatt árnyékokat vet a háttérre?

…és ha a néző mozog, különböző aspektusai nyílnak meg, hiszen egy viszonylag komplex, körbejárható szerkezetről van szó. A LAM-ban látható modulátor a harmadik verzió a négyből, amit készítettem. Az egyik a római Collegium Hungaricumban is ki volt állítva 2022-ben,  illetve az elmúlt decemberben szintén Olaszországban, a Fotonica fesztiválon.

Ennek a Moholy-rajzok alapján létrehozott modellnek a készítése közben is támaszkodtál az MI-ra, de egy másik galériában látható képeid esetén ez a használat jóval extenzívebb lehetett. A Lumas Galériában látható képeidre gondolok.

Kilenc munkámat vették meg, a robotos sorozatot kérték, és egészen nagy méretben (150×) is árusítják. Ez hatalmas vállalás volt, hiszen bár nem én vagyok ugyan az első mesterséges intelligenciát használó alkotó, de azért sok szempontból új a dolog. Az érdeklődő vagy a potenciális vevő megkérdezheti, hogy „ez egy fotó?”. A kép ugyanis egy három dimenzióval dolgozó rendszerben, vagyis nem fényképezőgéppel, hanem egy még mindig unortodoxnak számító eszközzel készült.

Folkloric robot 

Szauder Dávid

A Magyar Zene Házában, a Hangdómban is látható egy közel 20 perces anyagod, Mestersége az intelligencia címmel.

Abban az esetben a koncepció az volt, hogy ha létezett volna a mesterséges intelligencia már a klasszikus koroktól kezdve, akkor az hogyan interpretálná a művészettörténetet.