Hogyan védekezzünk a szuverenitásvédelemmel szemben?

Bevallom elég tanácstalan voltam az átláthatósági törvény tervezetének tanulmányozásakor, olyannyira, hogy már azt fontolgattam, érdemes-e egyáltalán írni erről. Ahogy haladtam az olvasással, egyre inkább nyilvánvalóvá vált: ez egész egyszerűen nem jogi szöveg. A preambulum összefüggéstelen, TikTok-videószerű montázs a különféle propagandisztikus kormányzati állításokból, maga a jogszabály pedig olyan, mintha a szerzőnek csupán egy egészen halvány elképzelése lenne a magyar jogrendszerről és a kodifikációról.

Órák hosszat lehetne céltalanul jogászkodni és görnyedni a gumiszabályok felett, azonban ennél sokkal fontosabbnak látom, ha az önvédelem lehetőségeit keresem. Hosszú elemzésekből egyébként is született elég a sajtóban, így csak a kötelezőket szeretném rögzíteni.

Én vagyok a rend!

Az átláthatósági törvényjavaslat rendkívül szigorú szankciókat és szabályokat vezetne be a külföldi támogatásból működő jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre. A személyi hatály tehát gyakorlatilag az egyszerű magánszemélyeken kívül mindenre és mindenkire kiterjedne az egyéni vállalkozóktól az országos médiavállalatokig és civil szervezetekig.  A hátrányos jogkövetkezményekre pedig akkor lehet számítani, ha egy szervezet rákerül a Szuverenitásvédelmi Hivatal által javasolt és kormány által elfogadott feketelistára. A megbélyegzéshez alapvetően két – egy objektív és egy szubjektív – tényezőre van szükség:

1. bárkitől, bármilyen okból adott külföldi vagyoni hozzájárulásra; és
2. Magyarország szuverenitásának veszélyeztetésére a közélet befolyásolására irányuló tevékenység végzésével.

Az objektív (mérlegeléstől független) első feltétel teljesítése – mivel mindenféle tartalmi és értékhatárra vonatkozó korlátozást teljességgel nélkülöz – akár egyetlen cent, frank vagy peso befogadásával is megvalósítható a forrás jellegétől függetlenül. A szubjektív (mérlegelgető) második feltétel – bár kapott némi részletezést néhány alaptörvényi passzus citálásával – gyakorlatilag értékelhetetlen, bárkire ráhúzható, aki egy kicsit is kritikus a jelenlegi hatalommal.

A szankciók skálája az egyszerű szivatástól (pl. teljes bizonyító erejű magánokiratok begyűjtése minden magyar támogatótól, kiemelt közszereplői kitettség a szervezet vezetőinek a karatergyilkolászással szemben) egészen a teljes ellehetetlenítésig terjed (pl. huszonötszörös NAV-bírság az engedély nélkül elfogadott támogatásoknál, végleges eltiltás a közéleti tevékenység folytatásától, feloszlatás ügyészi kereset alapján).

Jogorvosok itthon és odakinn

Bátorkodom abban reménykedni, hogy ez a jogalkotási termék – nevezzük így – valahol még meg tud akadni vagy legalább puhul egy kicsit, mielőtt debütál a Magyar Közlönyben. Sajnos azonban a parlamenti vitáktól és a szavazástól csodákat nem várok, ahogy a köztársasági elnököt nyomokban tartalmazó Sándor-palotától sem. A nemzet egységét kifejező személy jelenleg egyébként is Japánban bámészkodik, de azért mégiscsak van neki egy alkotmányossági vétója. Itt jöhetne képbe az Alkotmánybíróság (AB), amelynek valaha Sulyok az elnöke volt. Elég valószínű, hogy vagy a vétó, vagy az elfogadást és kihirdetést követően egy konkrét ügyben indított alkotmányjogi panasz miatt az AB asztalán landol majd a törvény.

Alkotmányjogi panaszt olyan személy vagy szervezet nyújthat be, akinek az alaptörvényben biztosított jogát egy bírósági eljárás során alkalmazott alaptörvény-ellenes jogszabály sértette meg. A panasz benyújtásának előfeltétele, hogy az érintett a számára rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette, vagy jogorvoslat nem állt rendelkezésére.

Már csak az a kérdés, milyen alaptörvényi jog sérül a tervezettel. Nos, elsősorban az egyesüléshez való jog, amelyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni a gyülekezési jog és a véleménynyilvánítási szabadság árnyékában.

Pedig az egyesülési szabadság legalább annyira nélkülözhetetlen feltétele a demokratikus közéletnek, mint a másik két jog: ha nem lehet szervezetekbe tömörülni, akkor a közérdekért hatékonyan tenni és a közösség erejével védelmet nyújtani az egyéneknek gyakorlatilag lehetetlen.

Az AB-nak tehát mindenképpen lenne dolga, feltéve persze, ha még mindig van ott bármi, ami emlékeztet az egykori alkotmányos kontrollra. A nyakukban „sajtos tallért” hordó taláros testület összetétele ugyanis nem túl biztató. Alkotmánybíró például Handó Tünde, aki egyrészt Szájer József felesége, másrészt az Országos Bírósági Hivatal visszaélésekkel hírhedtté vált volt elnöke. Említésre méltó Czine Ágnes is, akinek a végrehajtóként tevékenykedő fia a Schadl–Völner ügy nyomozati anyagaiban is feltűnt. Hozzájuk csatlakozhat nemsokára Hende Csaba volt honvédelmi miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is, akit a korrupciómentés Magyarország szimbólumaként is lehetne aposztrofálni. Rajtuk kívül lehetne sorolni még jópár szürke eminenciást a testületből, akik – változó buzgósággal – rendre a kormány tetszése szerint döntöttek különféle ügyekben. Egy szó mint száz az AB-tól csak egyfajta vak jóindulattal lehet remélni, hogy részben vagy egészben megsemmisíti a törvényt, ha egyszer elé kerül.

Az egyesülési jog azonban megjelenik az Európai Unió Alapjogi Chartájában és az Emberi Jogok Európai Egyezményében is. Előbbit az Európai Unió Bírósága (EUB), utóbbit a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) védelmezi. Az uniós jogot ráadásul nem csak alapjogi szinten, hanem az egységes piac négy alapszabadságában is sértheti a javaslat, különös tekintettel a tőke szabad áramlására.

Ha az Európai Bizottság úgy látja, hogy a szóban forgó törvény sérti az uniós jogot – például valamely alapjogot vagy a tőke szabad áramlását –, úgy kötelezettségszegési eljárást indíthat először felszólítással majd az EUB elé is kerülhet az ügy. A bíróság ítéletét pedig végre kell hajtani akár jogalkotással, különben jöhetnek a bírságok. A hasonló esetekből akad bőven és úgy tűnik bővülhet a sor.

Az EJEB-hez ezzel szemben magánszemélyek is fordulhatnak, ha úgy vélik, hogy valamely állami intézkedés – például egy törvény alkalmazása – sérti az egyezményben rögzített jogaikat. A feltétel, hogy előbb minden hazai jogorvoslati lehetőséget ki kell meríteni. Ha viszont ott veszít a magyar állam, akkor kártérítés is kinézhet az indítványozónak.

Ha itthon nem is marad más, mint füstölögni a Magyar Közlöny friss lapszáma fölött, nemzetközi terepen még lehet keresnivaló, bár az idő és a pénz gyakran előbb fogy el a jogsértettek oldalán, mint hogy a körülményes nemzetközi jogorvoslat gyümölcsei beérnének.

Gumipók megoldások

A magyar jogalkotási gyakorlat több vonásában emlékeztet az orosz vagy a fehérorosz modellekre és bár ennek különösebben örülni nem kell, ugyanakkor a nemzetközi példák inspirációt is nyújthatnak a megküzdési stratégiákhoz.

• Kiszervezett szabad sajtó

A teljes beszántás helyett működőképes alternatíva, hogy a független sajtótermékeket formailag külföldi cégek működtetik. A szerkesztőségek munkatársai élhetnek és dolgozhatnak adott esetben Moszkvában vagy Minszkben, viszont hivatalosan egy másik országban bejegyzett vállalat alkalmazottai. Így a médium nem tartozik a helyi joghatóság alá, hanem például lett, észt vagy lengyel cégként, az adott állam törvényei szerint működhet. Az ilyen médiumok esetén az adatok kezelése és a pénzügyi tranzakciók is kívül esnek az elnyomó állam hatáskörén és a hazai médiahatóság sem alkalmazhat velük szemben cenzúrát. Ugyanakkor előfordul, hogy a hatalom a belföldi munkavállalókkal szemben gyakorol nyomást, akik közül emiatt sokan menekülni kényszerülnek.

A modell talán legismertebb képviselője az orosz Meduza, amelyet 2014-ben Rigában alapítottak. Bár a cég székhelye Lettországban van – ezzel számukra kedvező uniós joghatóság alatt áll –, a szerkesztőség nagy része Oroszországban maradt és a munkatársak távmunkában dolgoznak. Az anyagokat az orosz közönséghez mobilalkalmazáson és közösségi csatornákon keresztül juttatják el. Hasonlóan működik a The Insider is. Mindkét szerkesztőségnek az orosz törvények alapján kötelező lenne „külföldi ügynökként” megbélyegezni saját magukat, de eddig sikerrel érveltek az orosz joghatóság hiányával.

A modell nem korlátozódik az online sajtóra. A Belsat TV például egy Varsóban működő, fehérorosz tévécsatorna, amelyet a lengyel közszolgálati TVP és külügyminisztérium finanszíroz. Annak ellenére, hogy a Lukasenka betiltotta, a Belsat műholdon és interneten keresztül továbbra is eljuttatja híreit a belarusz közönséghez.

• Decentralizált, hálózatos NGO-modellek

Amikor egy civil szervezetet betiltanak, vezetőit feketelistára teszik, irodáját lezárják, a tevékenység sokszor nem szűnik meg, csak átalakul. Különösen a jogvédelemmel foglalkozó szervezetek képesek arra, hogy informális hálózatként egyéni ügyvédekből álló csoportokkal, aktivistákkal, tanácsadókkal folytassák a munkát. Ilyenkor a centralizált struktúrát felváltja egy szétaprózott, laza koalíció. Így azonban jogilag nem is lehet egy átfogó aktussal felszámolni a hálózatot, lévén nincsenek alkalmazottak, tagság és iroda, amire lőni lehetne. Helyette a jogi kockázatot vállaló személyekkel szemben külön-külön kellen fellépni, ami viszont gyakran éppen a kivitelezés időigényessége miatt marad el.

A kapcsolattartás a tagok között jellemzően digitálisan történik, ami szintén nehézkessé teszi a tiltást: saját szerverek, VPN, biztonságos titkosított chat-applikációk, blogok és közösségi média. A finanszírozás gyakran kis összegekben, kriptovalutákkal, anonim donorokkal oldható meg.

Oroszországban számos jogvédő szervezet kapott a nyakába „külföldi ügynök” minősítést vagy akár teljes tiltást. Ennek ellenére sokan tovább dolgoznak, így például a Memorial nemzetközi emberi jogi szervezet – amelyet Oroszországban 2021 decemberében felszámoltak – a nemzetközi hálózatán keresztül Németországban, Csehországban és Franciaországban folytatja a munkáját.

T-Lex

A magyar állam felfogásában a jog olyan, mint a T-Rex: ha nem mozogsz, talán nem vesz észre.

Pontosan ebben a szellemben született meg az átláthatósági törvényjavaslat is: mostantól ezek a szemtelen újságírók, jogvédők, aktivisták és társaik, akik folyton csak okvetetlenkednek a közéletben, és bosszantják a hatalmat végre fejezzék ezt be és lehetőleg mozdulatlanul szobrozzanak a sarokban. Ellenkező esetben felszámoltatnak és a vagyonukat bekebelezi a Nemzeti Együttműködési Alap. Ha ezt a helyzetet egy az egyben elfogadjuk, akkor csupán túlélni lehet, de élni semmiképp. Jogászként persze nem a legkellemesebb dolog polgári engedetlenséghez vagy kifejezetten kiskapuk megjátszásához tippeket adni, de jelenleg ezt tartom az egyetlen etikus lépésnek, ha a jogalkotás ennyire élhetetlen irányba fordul.