Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait
Mit jelent az, hogy egy üzleti vállalkozás felelősségteljesen működik? Ezt úgy kell megválaszolniuk a vezetőknek, hogy félreteszik a szóvirágokat.
Mit jelent az, hogy egy üzleti vállalkozás felelősségteljesen működik? Ezt úgy kell megválaszolniuk a vezetőknek, hogy félreteszik a szóvirágokat.
Oroszország komoly erőfeszítéssel igyekszik befolyásolni az európai közvéleményt, ám mivel a moszkvai pénz általában kerülő úton jut el a címzettekhez, a bizonyítás legtöbbször szinte lehetetlen. Most viszont lebukott a Pravfond alapítvány, amely tucatnyi EU-tagállamban szervezte az orosz propagandát.
Fehér farmerek elleni nem létező népirtásra hivatkozva leckéztette Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnököt Donald Trump.
Alfons Mais úgy véli, ismét növekszik a fenyegetés Moszkva részéről, módszeresen zajlanak az előkészületek a hosszan tartó viszályra a Nyugattal és évszámot is mondott, hogy szerinte mikor lehet számítani a támadásra. Témák és vélemények a világsajtóból.
Antall József – legalább szóban – 15 millió magyar miniszterelnöke akart lenni. Orbán Viktor eljutott oda, hogy megelégszik azzal, ha nem egészen kétmillió magyar miniszterelnöke. Már szóban sem próbál egy nemzethez beszélni – mutatja be elemzésében Hermann Veronika, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet oktatója az ELTE-n.
A világ metánkibocsátásának jelentős részéért a szarvasmarhák felelősek, és most ennek hatását akarja csökkenteni egy magyar vállalkozás.
Rakétaelhárítás? Autóexport? Nem kizárólag ezekben boldogulna nehezen Európa az USA nélkül. Bármiben fennakadások lehetnének, ami felhőalapon, internetkapcsolattól függve működik.
Számos vezető még mindig abban hisz, hogy inkább a félelem ereje motivál, holott a pszichológiai biztonság az, amivel fokozható a teljesítmény a munkahelyeken, sőt ez a tartós üzleti siker alapja – állítja Amy C. Edmondson, a Harvard Üzleti Iskolájának professzora. Mi az a pszichológiai biztonság, hogyan teremthető meg, és mennyire van jelen a magyar munkahelyeken?
A walesi operaénekes a Nemzeti Filharmonikusokkal, Fischer Ádám vezényletével lép fel.
Keith Jarrett koncertjei meditációs alámerülések, mint ő maga fogalmazott, mindig párbeszédben áll valami mással, mint amit éppen játszik. Egy német lány pedig ahelyett, hogy fogorvosnak tanult volna, a kínokat enyhítő más pályát választott: ha nem így dönt, nem születik meg minden idők legsikeresebb zongoraszóló-dzsesszalbuma. Ido Fluk Köln 75 című filmje ennek állít emléket.
Donald Trump amerikai elnök nekimegy az ESG-nek, mondván: az visszafogja a gazdasági növekedést. Az érintett szereplők aggódnak, de úgy vélik, korai temetni a keretrendszert.
A rendszeresen új helyre költözés vagy a több tudományos műhely közötti időmegosztás akár évekkel is lerövidítheti azt az időt, amennyi a később tudományos áttörésként értékelt alapötletek megszületéséhez szükséges.
Totalitárius rendszert csak brutális erővel lehet fenntartani. Amint a Kínai Kommunista Párt úgy látta, hogy a korlátozott pluralizmus árt a hatalmának, visszavette a gazdaság ellenőrzését, holott a rendszert a magánvállalkozások mentették meg – mondja Hszü Cseng-kang kínai közgazdász, a Stanford Egyetem professzora. Azt is elmagyarázza, miért ugródeszka Kínának Magyarország az EU piacai felé.
Megérkezett. Orbán Viktor kirakta az asztalra a pisztolyt, a tavaszi nagytakarításnak csúfolt putyini csomagot a napokban élesítik. Valójában Orbán kényszerből lép, a hangzatos melldöngetése csak smink, mert legfőbb fegyvere – a narratíva – zárlatos lett. Vélemény.
Magyarország évek óta módszeresen megsérti a demokratikus alapjogokat, ám a többi uniós állam eddig csupán visszafogottan reagál, amire megvan a jó oka – írja kommentárjában Antonio Fumagalli, a svájci lap brüsszeli tudósítója.
Az őszibarack-, a kajszi- és a cseresznyetermés 80-90 százaléka odalett Magyarországon, de könnyen lehet, hogy almából is nettó importra szorul az ország, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Nemcsak a klímaváltozás csap oda a magyar gyümölcstermesztőknek, maguk alatt is vágják a fát. Érdemi állami segítségnyújtás nélkül kérdésessé vált az ágazat magyarországi jövője.
Évi 14 millió forintos fizetéssel kínálták meg a főszakácsot, akinek a főztjét azonban nem az állami iskolák diákjainak szánják.
A kormány igyekezete ellenére egyre kevesebb gyerek születik Magyarországon, idén áprilisban minden idők legkisebb születésszámát mérték. „Nem lehet amellett szó nélküli elmenni, hogy milyen ma a családok állapota Magyarországon” – mondja Szabó-Tóth Kinga szociológus, a Miskolci Egyetem docense, akit az okokról kérdeztünk. A tartós változás eléréséhez a kiszámíthatóbb családpolitika csak a kezdet lenne.
Kísérteni fogja a Nyugatot, hogy elárulta Ukrajnát. A nagy ügyvédi irodák 3–0-ra vezetnek Trump ellen. Nem válik be Izrael gázai segélyterve, ha nem érnek véget a csaták. Hogyan veszítette el fényét egy olyan város, amely egykor értelmiségieket és művészeket nevelt? – az Economist szerzőjének könyve Budapestről. Témák és vélemények a világsajtóból.