Somogyi Zoltán: Gyurcsány Ferenc és az LMBTQ-jogok

Gyurcsány Ferenc pártja politikájában háttérbe szorítaná a szexuális kisebbségek jogainak védelmét, mivel úgy véli, a felmérések szerint a magyar társadalom többségét ebben a témában inkább konzervatív felfogás jellemzi. Ugyanakkor saját pártelnöki pozícióját és közéleti szerepvállalását illetően már nem tartja ennyire meghatározó szempontnak a közvélemény ítéletét a DK elnöke.


Megijedtek a politikusok, amikor ránéztek az alapjövedelem kísérleteire, pedig csak félreértették a számokat

Eddig szinte mindenhol megbukott az alapjövedelem ötlete, miközben a közgazdászok állítják: csak egy kicsit kellene távlati célokban gondolkozni, hogy bevezessék a mindenkinek feltétel nélkül járó pénzt. Hatalmas előnyök sülhetnek ki ebből, csak meg kellene győzni a középosztályt, hogy nekik is jó volna hosszú távon, ha az adójukból a szegényeket is segítenék.


6. Bánjunk tisztelettel, odafigyeléssel, kedvesen a gyerekeinkkel, és várjuk el, hogy ők is így figyeljenek ránk!

Mitől lesz tisztelettudó a gyerek a környezetével? Mit tanul abból, ha gyakran kiabálunk vele? Hogyan nevelhetjük arra, hogy tisztelettudó legyen a szüleivel (is)? Miért tűrik a szülők, hogy velük másként bánjanak a gyerekeik, mint egyébként a felnőttekkel? Erica Reischer pszichológus és nevelési tanácsadó stratégiája és tippjei a boldog és sikeres gyerekek neveléséhez.


7. Fegyelmezzünk szeretettel!

Mi a célja a fegyelmezésnek? Mi a különbség a tanítás és a megszégyenítés között? Miért nem célszerű mások előtt fegyelmezni, főként, ha bármelyikünk éhes? Mit mondjunk, ha azt szeretnénk, hogy figyeljen ránk? Erica Reischer pszichológus és nevelési tanácsadó stratégiája és tippjei a boldog és sikeres gyerekek neveléséhez.


Nemzetközi lapszemle: Orbán kitörni próbál a politikai senkiföldjéről, erről szól a kijevi útja

Több nemzetközi lap – a New York Timestól a Timeson át Le Figaróig – Orbán Viktor kijevi útját elemzi. A Die Presse szerint a magyar EU-elnökség folyamatos kármentés lesz. A Spiegel Orbánék új pártszövetségéről ír. A Die Welt főszerkesztője szerint hiba, hogy az uniós posztok elosztásánál semmibe vették Giorgia Melonit. A nagy amerikai lapok továbbra is a Biden–Trump-tévévitát és annak következményeit tárgyalják. A Financial Times szerint – a következmények ismeretében – egyre vakmerőbbnek tűnik Emmanuel Macron hazardírozása. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.


Orbán, a pártcsaládfő? Borulnak az európai frakciók a Fidesz nyomában

Hiába számoltak rá pár napja az európai szorítóban, Orbán Viktor váratlanul pártalapítói szerepben bukkant fel Bécsben, majd Kijevben rendezte régi adósságát, egy magyar-ukrán csúcstalálkozót. Az elszigeteltségből kitört a Fidesz elnöke, de révbe még nem ért. A legnagyobb kérdés, hogy Marine Le Pen saját ambícióihoz melyik frakciót választja majd.


Milyen küldetéssel mehetett Kijevbe Orbán, a leginkább Moszkva-párti EU-vezető? – ezt próbálja megfejteni az ukrán sajtó

Míg az ukrán politikusok igyekeznek optimistának tűnni Orbán Viktor kijevi látogatása után, a helyi lapok kevésbé bánnak megértően a magyar miniszterelnökkel, bár azért találnak pozitívumokat is. Az azonban nem tartozott a kedvező jelek közé, hogy miközben Orbán Kijevben tárgyalt, Szijjártó Péter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott telefonbeszélgetésben üdvözölte az orosz–magyar kapcsolatok gyors fejlődését. Akadnak, akik Kínát látják az Orbán-vizit mögött.



Káosz a légi közlekedésben: nincs más megoldás, csak felkészülni rá

Több órás késésektől, járattörlésektől és légitársaságokhoz özönlő utaspanaszoktól hangos a közvélemény az elmúlt hetekben. Nem véletlen, hogy a probléma újra előbukkant, hiszen a július hagyományosan légi közlekedés legforgalmasabb hónapja, ilyenkor csak Magyarországon naponta 4 ezer járatot kezelnek. De miért nem lehet erre előre felkészülni, és mit tehet az, akit órákon át váratnak étlen-szomjan egy utasváróban? Elmagyarázzuk.


Hogyan jut el odáig egy vietnámi piaci eladó, hogy a világ egyik legnagyobb, 44 milliárd dolláros banki csalásáért ítéljék halálra

Truong My Lant, a saigoni piaci eladóként indult milliárdos üzletasszonyt a kommunista Vietnám leglátványosabb kirakatperében vonták felelősségre, miután sikkasztásával megrengette az ország bankrendszerét. Ügye – amelyben 2700 tanút idéztek be, és 10 államügyész, valamint 200 ügyvéd vett részt – az egész maffiaállam működésére rávilágít, és máig nem zárult le. Nagy csalások című sorozatunk második cikke.


Sarkadi Balázs: Elvész a tudományos derékhad motivációja, hogy érdemi munkát végezzen

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikussal több mint száz akadémiai köztestületi tag vitatkozik a tudományos kutatástámogatási rendszerről, az új pályázati rendszerről. Beszállt a bírálók közé az MTA főtitkára és az MTA több tudományos osztálya is. Miért a nagy felháborodás, miért nem kellene éppen itt egy európai példát követni? Erről ír Sarkadi Balázs orvos-biológus akadémikus, aki korábban mind hazai zsűrikben, mind az új pályázati rendszerben referenciaként megjelölt European Research Council (ERC) pályázatbíráló zsűrijében több évig dolgozott. Vélemény.





Nagyon nem mindegy, mivel utazik a szerb labdarúgó-válogatott – politikai vihart kavart Szerbiában a foci-Eb

Többek közt Aleksandar Vučić egyik kedvenc és többször hangoztatott állítását – 2027-ben, amikor Belgrádban rendezik a világkiállítást, már repülő taxik fogják szállítani a látogatókat az egyik helyszínről a másikra – is emlegetik a szurkolók abban a vitában, ami nem csak a szerb válogatott Eb-szerepléséről, hanem arról is szól, a csapat milyen légitársasággal utazott a németországi kontinenstornára. Szeretettel a Vajdaságban sorozatunk cikke.