Both Miklós népzenekutató: Hátborzongató történeteket mondtak el ukrajnai ismerőseim

Nyolcévesen kezdett gitározni, majd hegedülni, megalkotta a négyhúros hegedű-gitár ötvözetet, a hetárt. Zenekarokat alapított, népzenegyűjtő lett, tavaly Európai Polgár díjjal ismerték el kelet-ukrajnai zenekutatását, amelyet a Polyphony Projektben végez. A Hagyományok Házának főigazgatója és tagja a Demeter Szilárd által létrehívott Petőfi Zenei Tanácsnak. HVG-portré.







Egy mardekáros túl a varázslaton – Tom Felton élete, 3. rész: Így lettem Draco Malfoy

Az esetlen kis drámaszakkörösből karizmatikus varázslóvá váló Tom Felton gyerekkora minden volt, csak hétköznapi nem. Korán hírnevet szerzett, és mindössze tizenkét évesen hirtelen a rivaldafényben találta magát, amikor megkapta a Harry Potter-filmek Draco Malfoyának ikonikus szerepét. Tom a védjegyévé vált humorral most először őszintén vall arról, milyen volt a mozivásznon, a varázslóvilág tagjaként felnőni. Mindent elmesél a nagy áttörésről, a forgatásról, tartós barátságokról, de olvashatunk a hírnév előnyeiről és hátrányairól, és arról is, hogyan boldogult felnőttként a forgatás befejezése után. A Túl a varázslaton című kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.


Duma Aktuál: Puskás-gyalázás, buziskodás? Hívja a Magyar Életmódvédelmi Központot!

Mostantól már telefonon is megvédhetjük a magyar életmódot! Hadházi László rövid oktatóvideóban mutatja be, hogyan zajlik ez a gyakorlatban. Megtudhatjuk, mi a magyar életmód három alapvető pillére, illetve azt is, hogy a különféle nyomógombok segítségével a magyar életmódot súlyosan veszélyeztető polgártársainkat mely vétségek esetén jelenthetjük fel. Reszkethetnek az előrefelé nyilazók!





Nemzetközi lapszemle: Trump megvádolva, de mi jön most?

Politikai játszmák kereszttüzében a volt amerikai elnök elleni vádemelés. Orbán kimazsolázza az uniós tagságot. Timothy Garton Ash emlékezteti Európát a kihívásokra. A tekintélyuralom kiépítésének már bevált forgatókönyve van. Válogatás a világsajtó írásaiból.