Hamisított történelem – 4. rész: Gasztrokamu, avagy a csirke tikka masala igaz története

A II. világháború eseményeitől és a „nagy emberek” legendáitól kezdve a családi mítoszokig a történelemhamisítás mindenütt jelen van. Otto English újságíró a történelem kisebb-nagyobb hazugságait vizsgálja meg, hogy megmutassa, miként manipulálják ezek a jelenünket, és hogy sok minden, amit történelmi ténynek tekintünk, valójában fikció. A könyv fanyar humorral, közvetlen stílusban tárgyalja a történelmet és a történetmesélést. Nemcsak rámutat a hazugságokra, hanem feltárja azt is, miként formálódtak ezek a hiedelmek az idők során. A Hamisított történelem című kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.






Lakatos Júlia: Mi kell ahhoz, hogy az ellenzék labdába rúgjon a Fidesszel szemben?

A szavazók a jelen kihívásaihoz szeretnének fogódzókat, hiszen érzékelik, hogy nem csak a rendszerváltáskori, de a 2010 előtti világ gazdasági, politikai, társadalmi alapjait is meghaladta az idő. Nem arra kíváncsiak, hogyan lehetne visszamenni az Orbán-kormány elé, és ott folytatni, ahol 2010-ben abbahagyták, mivel azt a politikát tömegesen elutasították. Az ellenzéknek nem arra kellene törekednie, hogy meg nem történtté tegye az Orbán-rendszert, hanem hogy kitalálja, milyen alternatívát tudna nyújtani, amelyet az emberek többsége – így a jelenlegi kormánypárti szavazók egy része is – jobbnak tekintene. Vélemény.






Hasbeszélő: A Michelin Guide-ban is elfért volna – a Bori Mami, Gyöngyös büszkesége

Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen Gyöngyösön, a Belvárosi téren jártunk.


Nagy Iván László: Orbán Viktor a hegy tetejéről mesél a lavináról, amit ő zúdított ránk

2023 első hónapja alapján a NER rémuralmának legsötétebb évében járhatunk. Szorult helyzetben Orbán Viktor észszerűsítés helyett bekeményített, és nem tesz már uralkodói kegyből gesztusokat, nincs több ügyeskedés, a közjó pedig egyébként sem számít – csak az, amit az ország fölé tornyosulva, a valóságtól elzárva a fejébe vett. Lehet ez Huxit vagy sem, ha idén nem ébred fel a magyar társadalom, a lavinát nem fogjuk elkerülni. Vélemény.




New York Times-elemzés: A háború rásegít, hogy erősödjön Kelet-Európa

A lap első számú európai tudósítója úgy látja, hogy az agresszió nyomán növekedett azoknak a közép-, illetve kelet-európai országoknak a befolyása, amelyek negatívan vélekednek Oroszországról, ugyanakkor gyengültek a német és francia pozíciók. Ezzel párhuzamosan felerősödtek a törekvések az EU és a NATO bővítésére. Az Unió esetében ez a Nyugat-Balkánt jelenti, illetve azt, hogy Ukrajna és Moldova jelölti státuszt kap.



Tóta W.: Feri és az édes élet

A Demokratikus Koalíció nem annak köszönheti sikerét, hogy rendre zseniálisakat lépett, olyanokat, amiket a sakkújságban felkiáltójellel jelölnek. A kötelezőt viszont konokul, rendíthetetlenül megcsinálta, és egy pillanatig sem ingott meg attól, hogy mit szól majd a jobboldal. Ott nem volt vesztenivalója. Vélemény.