Conclude Zrt.
Conclude Zrt.
Tetszett a cikk?

Szokták mondani, hogy az arany örök. Egyszerű marketingfogásnak hangzik ez a mondat, de valójában igaz. Elég hozzá megismerni az arany történelmét. Mi épp ezt tesszük 4 részes cikksorozatunkban, kicsit belepillantva a jövőbe is, ami minden bizonnyal egy újabb kiemelkedően fontos gazdasági korszakot rejt a nemesfém számára.

Az emberiségnek mindig is valamilyen biztos pontra volt szüksége, ahhoz, hogy valamihez tudja viszonyítani a vagyoni értékeket. Erre különböző kreatív megoldások születtek: például a mikronéziai 4 kisebb szigetből álló Yap szigeteken hatalmas, malomkőszerűen faragott kövekre szóló „követeléseket" tartottak nyilván, ez volt a közös megegyezés szerinti „vagyon”. Ha valamilyen nagyobb adás-vétel történt, vagy valamilyen értéket kellett állítani fedezetül, a megfelelő kőpénzt „átkönyvelték” egyik emberről a másikra, amit szóban közzétettek, így mindenki tudta, hogy melyik kő épp kié. Persze ez a módszer az érték demonstráló és tároló funkción kívül nemigen tudta kielégíteni a napi pénzforgalom igényeit, így a Yap szigetiek kagylópénzt és „gyümölcskosár”-pénzt is használtak. Azonban érdemes kissé alaposabban megvizsgálni a Yap kőpénzek történetét, hogy analógiát keressünk az aranypénz kialakulásához. A sziget főnöke egyúttal a sziget „jegybankára” is volt, ő döntött a kőszerző expedícióról, ha a kőpénzmennyiséget túl kevésnek ítélte meg. Mindez hihetetlen nagy ráfordítást igényelt, hiszen az óceánon át kellett Palau szigetéről elhozni a sokszor több tonnányi köveket, és a kőfejtéshez mindössze kőbalták álltak rendelkezésre. Mivel az etnográfusok nyomát sem találták az óriás pénzek rituális jelentőségének, illetve egyéb hasznosságának, így hihető az a feltételezés, hogy mindössze azt biztosította a rendkívüli munkaráfordítás, hogy ne lehessen egy vezetői döntéssel az értékőrző funkciót devalválni, és így a „pénzt” elinflálni. 

Az arany és ezüst mennyisége korlátos, bányászata pedig a mai napig igen kemény és speciális munka, így az egyik legfontosabb kritérium az értékállóság biztosítására máris adott. De vajon miért éppen az arany és az ezüst vette fel az értékőrzés és a tőke szerepét, társadalmaktól, sőt kontinensektől függetlenül?

Nézzük előbb a tudományos okokat. A csillagászok szerint a Naprendszerben is megtalálható arany, neutron csillagok ütközésekor, egymásba olvadásakor keletkezett évmilliárdokkal ezelőtt és bár a Föld középpontjában feltehetően bőven van belőle, de a felszínen ritka, viszont mégis minden kontinensen jelen van. A kis mennyiségben folyókból, patakokból egyszerű eszközökkel mosható, vagy a felszínen rögök formájában fellelhető aranyfém könnyen alakítható, kalapálható. A már kibányászott aranykészlet könnyen mozgatható és szétosztható, hiszen az arany beolvasztható, újraönthető, több kisebb aranytömbből lehet egy nagyobb tömb, vagy egy tömbből több kisebb. Az arany sohasem romlik meg, nem oxidálódik a levegő vagy a víz hatására. Emellett homogén, súlya és tisztasága könnyedén ellenőrizhető. Sanat Kumar, a Columbia University vegyészmérnöke, 2010-ben jelentette ki, hogy ha vissza is utaznánk az időben, akkor sem tudnánk jobbat találni az aranynál és az ezüstnél. Fizikai és kémiai tulajdonságaiknál fogva az elemek közül ez a két nemesfém az, ami megfelelt a kritériumoknak, hogy pénzzé és tőkévé váljon, ezek közül is aztán az aranynak jutott a főszerep.

A régészet jelen állása szerint az első aranykincsek a csiszolt kőkorszak, rézkorszak határán keletkeztek. Számunkra talán meglepő módon a Duna völgyében számos lelőhelyen találtak primitív kidolgozású aranytárgyakat. A jelenleg a világ legrégibb aranykincsleletének számító Várna közeli nekropoliszban mintegy 6600-6400 éves sírokban találtak aranylemezeket, tömör arany karpereceket és gyűrűket. Hasonló korú és formájú aranyakat ástak ki a Tiszaszőlős, illetve Hencida határában lévő lelőhelyeken is.

Gyakori forma a közepén kivágott körrel rendelkező, akár ruhára vagy zsinórra fűzhető aranylemez, mint a mellékelt fotón látható hencidai kincs esetében is, ez talán még a neolitikumban használt kagylópénzek maradványa lehet. De elképzelhető az is, hogy ezek az aranyak éppúgy, mint a Yap szigeti kőpénzek a közösség értékőrzésének céljára voltak használatosak, hiszen bányászatuk, megszerzésük rendkívüli erőfeszítéseket igényelt.

Az isteni arany

Az arany nemcsak értékessége miatt lett olyan fontos, hanem szépsége és kultikus szerepe miatt is. Az arany színe különböző kultúrákban a Napra emlékeztette az embereket, ami az élet egyik legfontosabb szimbólumaként szolgált. Az aranyat az egyiptomiak is a Nappal és az élettel azonosították, az inkák legnagyobb tiszteletet élvező napistene mindig aranyfényben jelent meg, míg Ghánában az ashanti király aranyszéke a mai napig a nemzet lelkét, egységét testesíti meg.

Így tehát maga az arany is ikonikus értékű lett, ami tiszteletet érdemelt és az emberek csodálattal néztek rá.

Az arany kultikus szerepét jól szimbolizálja egy 2700 éves, az Oroszországi Föderáció részét képező Tuvai Köztársaságban 2001-ben feltárt szkíta lelet is. A sírrablók figyelmét szerencsésen elkerülő Arzsán II. lelőhelyen több, mint 9300 darab aranytárgyat találtak, melynek többsége olyan állatfigura volt, melyet a vörösfenyő sírkamrában fekvő fejedelmi pár ruházatára varrtak. Ezenkívül a régészeknek sikerült rekonstruálni a fejedelem nadrágját és csizmáját is, amelyre több, mint százezer mini aranygömb volt illesztve.  Ezt a ruházatot, rajta a közel 10 kiló arannyal, minden bizonnyal csak ünnepeken viselhették, talán épp a szakrális tavaszi napünnepen. A királyi pár az arany segítségével „napba öltözött”, ruhájukról visszaverődött a nap fénye, istenségként, szent emberként feltüntetve a királyt, aki a nép igaz vezetője lehet.

Volt egyszer egy aranykor

Már az ókorban is nosztalgiával tekintettek az emberek a mitikus aranykorra, amikor még békében éltünk egymással és a természettel. A kb. 2700 évvel ezelőtt élt Hésziodosz híres művében a Munkák és napok-ban így ír erről (Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása):

Emberi nemzetséget először fényes aranyból készítettek az istenek, ők, az Olümposzon élők. ]…] könnyű szívvel, akárcsak az istenek, élt a halandó, távol a bajtól, távol a jajtól, még az öregség sem járt köztük, mindvégig duzzadt az erőtől karjuk s lábuk, a kórság még nem törte meg őket; mint lágy álom jött a halál rájuk, s amig éltek, csak jóban volt részük; a föld meghozta magától bő termését és dolgozni merő gyönyörűség volt, sok jó közepette, a dús legelőn legelészett nyájuk, s kedvelték az olümposzi boldogok őket. […]

Csak ne születtem volna e most élő ötödik rend embereként, meghalni előbb, vagy a messze jövőben élni szeretnék, mert melyben mi vagyunk, ez a vaskor […]”

Az ékszerből pénz lesz

Az arany tehát már a történelem hajnalán mítoszok tárgya és a legfontosabb értékhordozó lett, ám arra várni kellett, hogy valódi fizetőeszköz váljon belőle. Hiszen a pénz kialakulásához egy fejlettebb társadalmi modellre volt szükség, amikor a romlandó árupénzek (búza, élő állatok stb.) már nem tudták megfelelőképpen kiszolgálni az egyre bonyolultabbá váló termelési és kereskedelmi viszonyokat.

Hérodotosz görög történetíró könyve nyomán az első valódi aranypénzt a lüdöknek, illetve Krőzusnak, Lüdia mesésen gazdag királyának köszönhetjük, aki Kr.e. 561-546-ig uralkodott és ő veretett először aranyból és ezüstből standard érméket, amiket hivatalos pénzforgalom céljára szánt. Bár néhány görög városállam, valamint Lüdia királyai, tartományurai már Krőzus előtt is vertek aranypénzt elektrumból, mely természetes formájú arany-ezüst ötvözet. A Lüdiában elérhető nyersanyag kb. 70% aranyat és 30% ezüstöt tartalmazott, a probléma viszont az volt ezekkel, hogy az érmék nem voltak egységesek. Az elektrumot könnyen lehetett további ezüsttel ötvözni, és így a pénzek aranytartalma, azaz belső értéke akár érméről érmére változhatott, így speciális próbakövekkel állapították meg az emberek az adott érme értéket fizetéskor. Az Alüattész (Krőzus apja) által veretett aranyérme, korabeli nevén statér, még szintén elektrumból volt, de az érme hátoldalán királyi pecsét biztosította az érme birtokosát az érme beválthatóságáról és értékéről. Így a méricskélést, számolgatást felváltotta a királyi pecsétbe vetett bizalom, azonban ezzel is volt egy kis probléma. Már a kezdet kezdetén is szeretett volna kicsit „lecsípni” a pénz értékéből az állam, így az eredetileg 70% aranyat és 30% ezüstöt tartalmazó érmék alapanyagát színezüsttel ötvözték és az érme aranytartalmát levitték 51% aranytartalom körülire, ezáltal a „kamara haszna” mintegy 20% arany volt.

Elektrum statér, valószínűleg Alüattes lüd király (Kr. e 610-561) pénze
©

A Lüdián kívülre kerülő pénzek esetében az azt elfogadó kereskedőknek nem tetszett, hogy az érme belső értéke kisebb, mint a névértéke, így Krőzus pénzreformot hajtott végre és bimetallikus pénzrendszert hozott létre, rögzítve az arany és az ezüst egymás közti arányát. A lüd főváros, Szardeisz körül létrejött nemesfémfinomító-telepnek köszönhetően lehetővé vált az arany precíz finomítása és a színarany szétválasztása a színezüsttől. A színarany statér súlyát 8,06 grammban állapították meg, az ezüst továbbra is maradt 10,7 gramm súlyú, mint a korábbi pénzek esetében is. Így elérték azt, hogy 10 darab ezüst statér érjen pontosan 1 darab arany statért, az ezüst-arany aránya pedig 107/8,06=13,3 átváltásban fixálódott, ami tükrözte a bányászati és egyéb előállítási költségeket, ráadásul igazodott a 2500 évvel korábban a sumérok által is használt mitikus arany-ezüst cserearányhoz.

A Krőzus-féle új statér valóban sikeres nemzetközi pénzzé vált és az Égei-tenger teljes régiójában el is terjedt. Talán a legnagyobb vívmány az volt, hogy a statér nemcsak csereeszköz volt, hanem elszámoló egységgé is vált, megvalósítva ezáltal az egyik legfontosabb pénzfunkciót. A pénz olyannyira sikeres volt, hogy a lüd birodalmat hamarosan leigázó perzsák is folytatták a statérok verését, így Krőzus emléke még sokáig fennmaradt.

Krőzus pénzrendszere (croeseid statérok és átváltási arányuk)
©

A történelem folyamán a jó arany- és ezüstpénz lerontásával (a nemesfémtartalom csökkentésével) a kibocsátó állam, illetve a királyi kamara átmenetileg extra bevételhez tudott jutni, azonban idővel minden ilyen próbálkozás a pénzbe vetett bizalom csökkenéséhez, inflációhoz vagy anarchiához vezetett.

A Római Birodalom pénzügyileg is meglehetősen fejlett volt, hiszen számos hitelezési, adósságátruházási, befektetési ügyletet hajtottak végre közvetítők vagy bankárok segítségével pénzhelyettesítők használatával. Azonban a birodalom pénzügyi rendszerének alapját a denarius jelentette. Kezdetben a denariust közel színezüstből verték és a császárkor elején, Augustus alatt még 3,8 gramm ezüstöt tartalmazott. Mivel 25 darab denariusért adtak 1 darab aureust, melynek színaranytartalma 7,9 gramm volt, így a két nemesfém között a cserearány 12 volt. Az elszámolási egység a sestertius volt, ami ekkor már nemesfémet nem tartalmazó ötvözetből (75% réz, 20% cink, 5% ón) készült és így alig volt belső értéke, de 100 darab sestertius ért 1 darab aureust. A napi pénzforgalomban használtak még többféle réz, bronz és egyéb pénzt is, de belső értékkel a denarius bírt a gyakran forgó pénzek közül.

A római ezüst denarius ezüsttartalmának csökkenése (Kr e. 27-Kr u. 272)
©

A birodalom terjeszkedési fázisában, elsősorban a hispániai ezüstbányák elfoglalása és erőteljes művelésbe állítása után, Rómában jelentősen megnőtt a pénzmennyiség, az ingatlanárak drasztikusan emelkedtek, a kamatlábak pedig alacsonyra süllyedtek. A későbbiek során azonban, miután a birodalom elérte legnagyobb kiterjedését, beköszöntött a 3. századi válság, mely 235-től több mint 50 éven át tartott. Észak és kelet felől intenzívvé váltak a barbár betörések, járványok törtek ki, és általában a birodalom fenntartási költségei emelkedni kezdtek (a hadsereg költségei, a kliens királyságok támogatása, szociális juttatások a köznép részére stb.), ráadásul még ezüsthiány is kialakult, mert az ezüstbányászat nem tudta pótolni a távol-keleti kereskedelemben külföldre szállított ezüst denariusokat. Válaszul a császárok a denarius ezüsttartalmának csökkentésébe kezdtek, hogy több pénzt tudjanak kibocsátani, mely kezdetben nem okozott zavarokat, azonban a folyamat felgyorsulása után elveszett a pénzbe vetett bizalom. 260 után már csak nyomokban tartalmazott ezüstöt a denarius, a bizalomvesztés hiperinflációba torkollt, a pénzváltók inkább bezártak, mert a rendeletek ellenére sem akarták elfogadni a császár pénzét, az árukat elkezdték visszatartani, a parasztok felhagytak a földek művelésével és éhínség ütötte fel a fejét. 301-ben Diocletianus császár, miután másfél évtized alatt sikerült legyőznie a birodalomra támadó ellenséges haderőket, először sikertelen ár és bérmaximalizáló rendelettel, majd új, jó pénzek verésével, az adórendszer és államigazgatás újjászervezésével próbált úrrá lenni a helyzeten, de még évekig tartott mire véget ért a káosz és a gazdasági depresszió.

A következő részben a bankok kialakulásától a nem hivatalos aranystandardig tekintjük át az arany történetét.



Az oldalon elhelyezett tartalom a Conclude Zrt. megbízásából a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.

Conclude Zrt. BrandChannel

Zöldülő aranybefektetések

A 21. század egyre markánsabb felismerései az aranybányászatra és az aranykereskedelemre is erőteljes hatással vannak. Ahogy az emberek rendre környezettudatosabbá válnak, úgy fokozódik a nyomás a befektetési-aranyszakmán is azért, hogy „zöldebb” arany kerüljön a középpontba. De hogyan válhat zölddé az arany? Hogyan kényszeríthetik környezettudatosságra az aranybányákat a piaci szereplők és a tőke birtokosai? Ennek jártunk utána.