Mit kérdezzünk az állásinterjú végén?
Fontos tudni, hogy minden interjú kétirányú utca: nemcsak a munkáltató értékel minket, hanem mi is őt, és mindkét félnek úgy kell elsétálnia az interjúról, hogy meg van győződve arról, jó döntést hozott.
Az interjú végén akkor fordul a kocka, amikor a HR-es nekünk szegezi, van-e valamiféle kérdésünk. Ilyenkor a kezünkbe adja az irányítást, ezért fontolóra vehetjük, megfelel-e nekünk a felkínált pozíció, és vajon a céljaink összhangban állnak-e az övéikkel. A jelölt kérdése nagyban befolyásolhatja a kiválasztási folyamat dinamikáját, és a HR-es eddigi benyomásait. A kérdezés lehetőséget ad arra is, hogy olyan részletek jussanak a tudomásunkra, melyek egyébként nem is kerülnének szóba. Ha kihagyjuk ezt a lehetőséget, érdektelennek fogunk tűnni, vagy ami még rosszabb, kevésbé intelligensnek. Ezért készüljünk fel jó előre a helyzetre: legyen egy kérdéstárunk, melyből bátran kihúzhatjuk majd a helyzethez illő legmegfelelőbbet.
Melyek lehetnek a legjobb kérdések? A Recruiter a következőket gyűjtötte össze:
1. Mit gondol, ki lenne az ideális jelölt a pozícióra, és hogyan tudnék ennek megfelelni?
A lehető leggyorsabb útja annak, hogy kitaláljuk, vajon azokat a készségeket keresik-e, melyekkel valóban rendelkezünk. Ha az elvárásaik és az, amit mi nyújtani tudunk, nem illeszkednek, legjobb, ha nem pazaroljuk az időnket rájuk, mert később bánkódni fogunk azon, hogy rossz pozícióba kerültünk.
2. Ki alá fogok majd tartozni?
Fontos a vállalati hierarchiáról érdeklődni abban az esetben, ha különféle feletteseid lesznek, ami igencsak gyakori, ha az értékesítés területén vagy egy SSC-ben helyezkedsz el. Hiszen, ha így van, érdemes velük megismerkedned, még mielőtt elfogadod az ajánlatot.
3. Megfogalmazná nekem a cég filozófiáját?
A kérdés által sokat megtudhatsz a vállalati kultúráról, és arról, vajon a cég számára fontos-e alkalmazottainak jóléte.
4. Kit gondol a legnagyobb versenytársának? Miben nyújt többet ez a cég?
Ez a kérdés nem a szégyellős jelölteknek való, de kiderülhet belőle, hogyan tudod segíteni a céget nagyobb céljainak elérésben.
5. Van-e esetleg kétsége a képzettségemet illetően?
Bár a kérdés által kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetsz, jobb előre tudni a választ, mint napokig bizonytalankodni a telefonra várva. Ráadásul azt üzeni az interjúztatónak, hogy elég magabiztos vagy ahhoz, hogy nyíltan elbeszélgess a gyengeségeidről a potenciális munkáltatóddal.
6. Mit szeret a legjobban a cégben?
Fontos kérdés, mert egyfajta bajtársias légkört teremthet, hiszen az interjúztató is – akárcsak mindenki más – szeret önmagáról beszélni, különösen olyan témákról, amelyeket maga is jól ismer. A kérdés által betekintést nyerhetsz a vállalat belső folyamataiba is, és kiderülhet, miért jó itt dolgozni.
7. Hogyan éri el, hogy a cég alapvető értékei érvényre jussanak? Mi az, amin dolgozni kell a fejlődés érdekében?
Ez egy tiszteletteljes módja annak, hogy kiderüljenek a cég gyengeségei, melyeket mindenképpen számításba kell venned, mielőtt döntést hozol. Bónuszként azt sugallod, hogy együttműködő vagy, és többet szeretnél megtudni a belső viszonyokról.
8. Milyen kihívásokra számíthatok?
Ha a HR-es vagy a vezető erre azt válaszolja, olyan márpedig itt nincs, akkor ezt vedd figyelmeztetésnek: valószínű nem őszinte céggel állsz szemben.
9. Milyen sikereket ért el a volt munkavállaló ebben a pozícióban?
A kérdés lényege, hogy világos legyen a számodra, miben méri a munkáltató a sikert.
10. Ha úgy dönt, hogy alkalmaz engem, mire számíthatok egy tipikus munkanapon?
A kérdéssel nyilvánvalóvá teszed, hogy szeretnéd a pozíciót, de emellett azt is a másik fél tudomására hozod, nem mindegy számodra, hogy néz ki egy átlagos munkanap. Hiszen tényleg nem az, ha megfontolt döntést akarsz hozni. A felelősséget, a lehetőségeket is számításba vevő őszinte beszélgetés során meggyőződhetsz arról, tényleg szeretnéd-e ezt az állást, illetve hogy a képességeid megfelelnek-e a követelményeknek.
11. Milyen típusú tulajdonságokból kovácsolhat előnyt a cég?
Ezzel arról teszel tanúbizonyságot, hogy hosszú távra tervezel, és számodra is kiderülhet, hogy passzolsz-e az álláshoz. Ha az interjúztató elárulja neked, mit keres a jelentkezőben, eldöntheted, hogy hasonlítasz-e vagy akarsz-e hasonlítani a fejében élő képre.
12. Hogyan segíti csapatának szakmai előremenetét?
A kérdés arról árulkodik, hogy hajlandó vagy keményen dolgozni azért, hogy együtt fejlődj a céggel, ráadásul a munkáltatók szeretik, ha hosszú távon számíthatnak a munkavállalóikra.
13. Amikor a személyzet konfliktussal néz szembe, hogyan válaszol rá?
Ha tudod, hogyan kezeli a cég a problémás helyzeteket, tisztább képet kapsz a vállalati kultúráról, de ami még fontosabb, a konfliktuskezelésről való érdeklődés arra utal, hogy foglalkozol a nézeteltérésekkel és problémákkal a fejlődés és a siker érdekében.
14. Nyílna rá lehetőségem, hogy találkozzak a csapattagokkal a kiválasztási folyamat során?
A kiválasztási folyamat profizmusáról és komolyságáról az árulkodik a legjobban, ha a kollégákkal vagy menedzserekkel is találkozhat a jelölt. Nem elhanyagolható információ, kikkel kell együttműködnöd, főleg ha a munkakörödben több ember munkáját felügyeled. Persze nem kell logisztikai vezetőnek lenned ahhoz, hogy érthető igényed legyen a csapattagok megismerésére. Amennyiben elzárkóznak a kérdés elől, tekintheted akár komolytalannak is az ajánlatot.
15. Hogyan látja a céget három év múlva, és hogyan tudnak az alkalmazottai hozzájárulni ennek a képnek a megvalósításához?
Számtalanszor szegezték neked ezt a kérdést, ám most fordul a kocka, rajtad a sor, hogy „visszavágj”. Az interjúztató ebből arra a következtetésre juthat, hogy nagy elképzeléseid vannak, és biztosan a cégnél akarsz majd maradni, hogy megvalósíts belőlük néhányat.
16. Van-e esetleg még valami, amit elmondhatnék, hogy könnyebben tudjon döntést hozni?
A kérdés illedelmes, ráadásul megnyugodhatsz, ha felfedted a döntéshez szükséges összes tényezőt. A lelkesedésedről árulkodik, méghozzá udvarias formában.
17. Maradt-e olyan téma esetleg, amire még nem tértünk ki, és fontosnak tartja, hogy beszélgessünk róla?
Az előzőhöz hasonló kérdés, csak itt az interjúztatón van a sor, hogy kitérhessen arra, amit még nem említett. Számodra is fontos lehet, hogy teljes körűen megbizonyosodj afelől, neked találták-e ki az állást, vagy sem.
A Jobline oldalán több mint 4000 állásajánlat vár megbízható cégektől. Iratkozz fel Álláspostára is, hogy ne maradj le a legfrissebb nyitott pozíciókról>>
Az oldalon elhelyezett tartalom a Jobline.hu közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.