Megdöbbentő, hogy hányan élnek fizikailag is bántalmazó kapcsolatban Magyarországon
Egy kéretlen beszólás vagy érintés, egyenlőség a munkahelyeken, hasonló munkáért hasonló bér, társadalmi láthatóság és képviselet: mind olyan ügyek, amelyek ellen vagy amelyekért még manapság is harcolni kell. Milyen helyzetben vannak a nők itthon és más, külföldi országokban? Melyek azok a problémák, amelyek kortól és társadalmi státusztól függetlenül mindenkit érintenek? Ha vannak eredmények, akkor melyek azok, amelyek előre mozdították a női egyenjogúság ügyét? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ cikkünkben.
Elég csak a szűkebb ismerősi körünkben körbekérdezni, és lesújtó válaszokat kaphatunk azzal kapcsolatban, kit ért már bármilyen hátrányos megkülönböztetés, szóbeli vagy fizikai abúzus azért, mert nő. Ha a százalékos arányokat nézzük, akkor ismerőseink többsége bizonyosan beszámolhatna valamilyen negatív élményről, legyen az egy kéretlen odamondás, érintés vagy épp komment az online térben, hátrányos megkülönböztetés egy bértárgyaláson, vagy a legsúlyosabb esetben erőszak és bántalmazás. Sajnos az érintettek többsége a megfelelő védőháló és képviselet hiányában láthatatlan marad. Az, hogy a nők és a nőket érintő kérdések valóban láthatók és fontosak legyenek, elemi érdek: habár van előremozdulás a nőügyek kérdésében, a cél még nagyon messze van.
Helyzetjelentés a magyar nőkről
Mennyire jellemző ma Magyarországon a nőkkel szembeni fizikális vagy verbális abúzus? Zorigt Burtejin, az ELTE TáTK kutatója és az Egyenlítő Alapítvány szakértője szerint sajnos nagyon gyakori és több módon jelenik meg. Beszélhetünk verbális, lelki, szexuális, gazdaság és testi erőszakról. A szakember kiemelte: nehéz pontos számokat meghatározni az erőszak egyes fajtáinak megjelenéséről, mert az erőszak és az abúzus mindig megszégyenítő, az áldozatok pedig ritkán mernek az őket ért abúzusról beszélni vagy akár segítségért fordulni. Arról nem is beszélve, hogy amíg a fizikai erőszak létezése közismert, a verbális vagy lelki erőszak még nincs eléggé a köztudatban, pedig sok esetben ezek előzik meg a fizikai erőszakot.
A szélesebb társadalmi nyilvánosságban tévesen él az a vélekedés, miszerint a bántalmazás főleg az alacsonyan iskolázott, szegény rétegek körében elterjedt. „A tény az, hogy minden etnikai csoporton, társadalmi rétegen és lakóhelyen belül hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozatokkal” – mondta Zorigt. A NANE vonatkozó kutatása is ezt támasztja alá: az eredményekről elmondható, hogy minden ötödik nőt érte már élete során fizikai bántalmazás a partnere részéről. Ez jelenleg Magyarországon több mint 760 000 nőt, és ennél valamivel kevesebb bántalmazó férfit érint. Jelenleg is több mint 226 000 magyar nő él fizikailag is bántalmazó kapcsolatban. A politológus elmondta, hogy a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a nők ellen elkövetett bűncselekmények között egyértelműen a családon belüli erőszak a legyakoribb halálozási ok. Emellett kiugróan magas a nyilvános helyen tapasztalt szexuális zaklatás aránya is: egy hazai felmérés szerint Magyarországon a nők 80%-a megélt már ilyet.
A szakértő szerint ennek visszaszorítása érdekében elengedhetetlen az Isztambuli Egyezmény ratifikálása, amely nagyban hozzájárulna a nők biztonságának növekedéséhez és az áldozatok védelméhez. A nők és lányok elleni erőszak világszerte rendszerszintű problémának számít és ez alól az uniós országok sem képeznek kivételt. A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete szerint minden harmadik nő szenvedett már el fizikai vagy szexuális erőszakot, melyeket többnyire a kapcsolati partnerek követtek el, kettőből egy nő volt már szexuális zaklatás áldozata és húszból egy nőt erőszakoltak már meg. Továbbá az online térben történő erőszak is emelkedik, amelynek célpontjai gyakran fiatal vagy a közéletben szerepet vállaló nők, például politikusok vagy újságírók.
Nem csak az erőszak a szembetűnő
Zorigt Burtejin kiemelte: habár a nők elleni erőszak a nők elleni diszkrimináció legsúlyosabb fajtája, ezen kívül számos területen nem valósul meg a nők és a férfiak közötti egyenlőség Magyarországon. A nők politikai képviselete nagyon alacsony, de más területeken, mint például a médiában, a tudományos és gazdasági életben szintén kevés női vezetőt találunk, ezen túl még mindig nagy a különbség a nők és férfiak keresete között (17,3%), a nők rendszerint az alacsonyan fizetett és alacsonyan megbecsült szakmákban dolgoznak, és a láthatatlan munka jelentős részét is jellemzően a nők végzik.
A társadalmi szemléletformálás és a nők láthatóságának növelése a politológus szerint a civil- és magánszféra, valamint a kormány közös feladata: „elengedhetetlen, hogy olyan intézkedések, jogszabályok szülessenek, amelyek elősegítik azt, hogy több nő legyen a társadalom különböző területein vezető pozícióban”. Ha a női politikai képviselők arányát nézzük, ami jelenleg 13,1% Magyarországon, akkor világviszonylatban a 151. helyen szerepelünk: hazánk után egyetlen EU-s vagy európai ország sem szerepel. A szakember elmondta, hogy míg máshol egyértelműen növekedés tapasztalható és a nők képviselete folyamatosan javul, addig Magyarországon a rendszerváltás óta stagnál ez a szám, és nem mozdul el a 10% körüli értékről. Zorigt ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a nők ügyével kapcsolatban sokkal fontosabb az, ha a politikusok nemtől függetlenül fontosnak gondolják a nőket érintő ügyeket, és ennek érdekében lépni is mernek.
Tapasztalatok itthon és a nagyvilágban
Vajon mekkora a különbség aközött, ha valaki az Európai Parlamentben vagy Magyarországon női képviselő? Cseh Katalin, a Renew Europe frakciójának képviselője elmondta: nagyon erős a kettős mérce Magyarországon, a nőknek számos olyan kérdést tesznek fel, például a családalapítással kapcsolatban, amelyeket egy férfitól sosem kérdeznének meg, de a politikus szerint a közösségi médiában nőként megtapasztalható zaklatás mértéke sem mérhető össze azzal, ami egy férfit érinthet. Annak ellenére, hogy Magyarországon manapság már több a női képviselő, még nagyon sok a teendő a női képviselet ügyével kapcsolatban: Cseh Katalin szerint a magyar társadalom és a média még mindig nem tud mit kezdeni azzal a gondolattal, hogy a nők is képesek ugyanolyan feladatokat ellátni és ugyanolyan pozíciókat betölteni, mint a férfiak.
Arra a kérdésre, hogy mit tapasztalt női politikusként az Európai Parlamentben, Cseh Katalin elmondta, hogy ugyan fiatal nőként sokat kell dolgozni az előrelépési lehetőségért, ugyanakkor ezt lényegesen kevesebb szexista beszólás vagy „kisasszonyozás” kíséri. „A legnagyobb különbséget akkor érzem, amikor elindul egy jogalkotó folyamat az Európai Parlamentben a nemek közti egyenlőség témájában, nem kell bizonygatnom a kollégáknak, hogy ez létező kérdés, amivel kezdenünk kell valamit, politikai oldaltól függetlenül. A téma ott van a napirenden, és persze, a részletekről vitázunk, de azért már nem kell küzdeni, hogy egyáltalán kiejthessem a számon a gender szót. Magyarországon ezzel is gondok vannak” – folytatta. „Ugyanakkor az is érzékletesen mutatja a magyar állapotokat a női egyenjogúság kérdésében, hogy a koronavírus utáni Helyreállítási Tervben a nőket csak és kizárólag mint szülőképes nőket nevezik meg”.
Vannak fontos eredmények, de messze még a cél
A politikus elmondta, hogy büszke arra, hogy a jelenlegi EP-s parlamenti ciklusban számos olyan uniós szakpolitikai döntés született, amely előmozdíthatja a női egyenjogúság ügyét. Cseh Katalin szerint az egyik legfontosabb kapcsolódó jelentés, amelyet hatalmas többséggel fogadott el az EP az a Kohéziós politika nemi dimenziója címet viselte. A jelentés, amelynek a politikus egyik előterjesztője volt, kimondja, hogy a költségvetés-alkotásnál figyelembe kell venni a nők szempontjait. Ennek hatására született meg az Európai Gondozási Stratégia, melynek célja erre fordított beruházásokkal megerősíteni a gondozói és ápolói szolgáltatásokat az egész Unió területén. „Legyen szó gyermekekről vagy idős családtagokról, a gondozói-ápolói feladatok jellemzően nőkre hárulnak” – mondta – „ez pedig nagyban megnehezíti a nők számára a munka és magánélet összehangolását”. Ugyanilyen fontos eredmény az is, hogy ma már EU-s szintű jogszabály írja elő, hogy a tőzsdén jegyzett cégek kötelesek figyelni a kiegyensúlyozott nemi arányokra: ezeknél a vállalatoknál a vezetői pozícióknak legalább a 40 százalékát nőknek kell betölteni.
Cseh Katalin azonban kiemelte, hogy munkája nem ér azzal véget, hogy az adott kérdésben megszületik az uniós szintű jogszabály. A politikus szerint kulcsfontosságú, hogy a jogi kötőerővel bíró EU-s irányelveket itthon is minél hamarabb a gyakorlatba ültessék át. Sajnos a magyar Parlament az apáknak járó szabadnapok számának emelését is késve ültette át, és csupán a minimumot volt hajlandó vállalni. Ilyen és ehhez hasonló esetekben szerinte a fő feladata az egy EP-képviselőnek, hogy felhívja az Európai Bizottság figyelmét a problémára. Az irányelveken túl az EU-s ajánlások végrehajtása még nagyobb feladat: több esetben nyomát sem látni ezeknek a magyar gyakorlatban, sőt, olyan ügyek is vannak, például a szociális törvény esetében, amikor az nyíltan szembe megy az Unió ajánlásaival.
Ugyanakkor az Európai Unió továbbra is kiemelten foglalkozik a női egyenjogúság céljainak előmozdításával. „Létezik egy program, amire különösen büszke vagyok” – mondta Cseh Katalin. „A Nemek közti egyenlőség hetét minden év novemberében rendezik meg az Európai Parlamentben. Ennek során a tavalyi évben civil szervezetek vezetői, valamint szakértők és aktivisták látogathattak el Brüsszelbe. A 24 résztvevő az Európai Bizottság munkatársaival, képviselőkkel, nemzetközi civil szervezetek szakembereivel osztotta meg saját tapasztalatait, amelyek közös metszete az, hogy hazánkban még mindig hatalmas nyomás alatt van a női jogok kérdése”.
A tartalom a Renew Europe támogatásával, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
„A táblákon pedig lövésnyomok” – a háború ma is tart, akkor is, ha nem beszélünk róla
Több mint egy éve tart a háború Ukrajnában. Ez alatt az idő alatt több millió menekült érkezett az országba, ma is jelentős számban lépik át a határt nap mint nap, vannak, akik azóta itt élnek, dolgoznak és reménykednek, hogy mihamarabb visszatérhetnek hazájukba. Az idő múlásával azonban egyre kevesebb hír szól a mai napig is tartó pusztításról, a velünk élő menekültekről vagy épp az Oroszországot szankcionáló intézkedésekről.
