Németországban tetőre szerelhető biciklitartókat vettek nagyító alá. Az ACE autóklub a stuttgarti GTÜ minőségvizsgáló szervezet közreműködésével öt különböző tartót tesztelt. Az első helyet a Thule Pro Ride 591 elnevezésű terméke szerezte meg, amely a kifejezetten ajánlott minősítést kapta, és a lehető legmagasabb pontszámot érte el.

Ajánlott minősítést kapott a Montblanc Discovery biciklitartó, az Atera Giro AF, és a d.frey Clasic modell is. A lista utolsó helyét és így a „feltételesen ajánlott” minősítést érte el a Fabbri BICI 2000 ALU tartó.

A teszt során azt vizsgálták, mi történik az autóra szerelt kerékpárokkal, ha 100 kilométer/óra sebességnél satuféket nyomnak, illetve ha egy kanyarban hirtelen kell lassítani. Minden vizsgált terméknél többször elvégezték ezeket a manővereket. Amennyiben valamilyen kár keletkezett a tartóban, ennek mértékétől függően lepontozták a tartót. A teszt során három modell nyújtott gyenge teljesítményt. Az Ateránál a támasztó cső alsó kilengési pontja változott meg, a d.freynél az alap hajlott el, míg a Fabbrinál az egész konstrukció deformálódott. De mindhárom esetben, a veszélyes változások ellenére, a bicaj a tetőn maradt.

A 30 kilométer/óra sebességnél imitált ütközésnél is a tetőn maradtak a kerékpárok, ám ebben az esetben nagy különbségek voltak a vizsgált modellek között. A d.freynél a nagy terhelés ellenére csak kicsit deformálódott a tartó. A Thule esetében az alaplap kijött a tartóból, az Ateránál a karmok elhajlottak és a biciklit csak nagyon nehezen lehetett leszedni. A Montblancnál a bicikli kereke kijött a tartóból. A legrosszabb eredményt a Fabbri érte el: a karmok eltörtek. Az GTÜ azt javasolta a gyártóknak, hogy javítsanak termékeik minőségén.

Azt is megvizsgálták, hogyan viselkednek a tartók menet közben, hogyan lehet  kezelni, alkalmazni, illetve milyen könnyű összeszerelni őket. Elsősorban azt nézték a szakemberek, hogy mennyire logikus az összeszerelés. Tartozik-e a leíráshoz grafikus útmutató, mennyire érthető, követhető a használati utasítás és tartozik-e hozzá biztonsági leírás.

Videó a tesztről az Autómenedzser.hu autós portálon.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Autó

Nem minden gyerekülés biztonságos - teszt

A német ADAC tavaly októberben 5 különböző súlycsoportban 10 gyerekülést tesztelt. A győztes ülés a Brio Primo+Base Isofix lett. Az isofix rögzítésének köszönhetően biztonságosan beszerelhető a járműbe, és a mezőnynél nagyobb védelmet nyújt a legkisebbeknek. Az oldalütközéses töréstesztben egyedül ez az ülés kapta meg a nagyon jó minősítést.

hvg.hu Autó

Big Brother a Forma 1-ben - avagy micsoda a telemetria?

Miközben a pályán 300 kilométer/órás sebességgel száguld az F1-es versenyautó, a garázsok szűk, a kívülállók számára titkozatos hátsó részében elbarikádozva egy csapat mérnök árgus szemekkel figyeli a monitorokat, ahová több száz csatornán özönlik az információ az autó minden egyes porcikájáról. A mágia neve: telemetria.

Autó

Melyik a legjobb gumi izmos autóra?

A német Auto Zeitung magazin kilenc különböző sportos nyári gumit tesztelt, hogy eldöntse, melyik a legmenőbb. A versenyzők között volt a Bridgestone és Michelin legújabb fejlesztése is.

hvg.hu Autó

Hogyan pakoljon az autóba? Gyerek, kisállat, bicikli

A férfiak állítják: csak ők tudnak igazán jól bepakolni az autóba egy-egy nyaralás előtt. Sok családnál éppen ezért ez az apa dolga. Ám nem elég, ha sikerül betuszakolni a rengeteg bőröndöt, táskát, játékot a csomagtartóba, az sem mindegy, hogyan rögzítjük ezeket. Menet közben ugyanis akár balesetveszélyes is lehet az odadobott, nem rögzített csomag. Amikor pedig gyerekkel indulnak hosszabb útra a megfelelő szórakozásról is gondoskodni kell. Nem mindegy tehát, mit visz magával az útra. Ilyenkor tehát az anyukák szerepe is megnő.

Biró Csongor Autó

Zuhan a német piac, lángol a kínai

A tavalyi válságos év után kezd magára találni a világ és Európa autópiaca. Egyes régiókban szárnyal az új autók eladása. Európa és az európai gyártók számára rossz hír, hogy a roncsprémiummal eddig lélegeztetőgépen tartott német piac haldoklik, ott óriási a visszaesés. Ennek ellenére a német autók jól fogynak világszerte, a német prémium márkák tőkéje egyre csak hízik. A VW az első negyedévben 95 százalékos (433 millió euró) nyereségpluszt könyvelt el.

Autó

Mit tegyen koccanás, vagy defekt esetén?

Rövidebb, vagy hosszabb úton egyaránt előfordulhat váratlan defekt, vagy kisebb karambol, amely hirtelen megállásra kényszeríti az autóst. Az izgalom hatása alatt sokak képtelenek helyesen cselekedni. Ugyanakkor nem árt, ha néhány dolgot szem előtt tartunk ilyen esetekben.

hvg.hu Autó

Veszélyesek a babautánfutók – teszt

Egyre többen szerveznek családi biciklis kirándulást. Ma már számtalan olyan eszközt kínálnak a cégek, amelyek megkönnyítik a közös kikapcsolódást. Ahol a gyerekek már idősebbek, ott értelemszerűen mindenki a saját bringáját tekeri. Ahol azonban kicsik a gyerekek, ott utánfutóval, tandemmel vagy úgynevezett vontatórúddal viszik az apróságokat a szülők.

hvg.hu Autó

Mennyire okos a xenonfényszóró? – videó

Mennyire okosak a legújabb alkalmazkodó xenon világításrendszerek? Az Auto motor und sport magazin négy csúcstechnológiát képviselő berendezést tesztelt. A minőségbiztosító TÜV Rheinland szerint az éjszakai súlyos közlekedési balesetek 50 százalékkal csökkenthetők lennének, ha minden autón xenonlámpa világítana. Azok a sofőrök, akik a xenonvilágítást halogénre cserélik, ismerik a jelenséget. Szinte olyan, mintha két gyertya fénye pislákolna előttük. Még látványosabbnak tűnik a különbség, ha alkalmazkodó rendszerre térünk át. A fényszórókat az útirányhoz, a vezetési helyzethez és részben még a közlekedési helyzethez is igazítja – ideális esetben mindezt átmenet nélkül.

Új választást követel az ellenzék Csepelen

Új választást követel az ellenzék Csepelen

Nagymamákból lettek koszorúslányok egy amerikai esküvőn

Nagymamákból lettek koszorúslányok egy amerikai esküvőn

Kovács András Péter végleg leszámol a magyar egészségüggyel

Kovács András Péter végleg leszámol a magyar egészségüggyel

Megismételhetik a polgármester-választást Jászberényben

Megismételhetik a polgármester-választást Jászberényben

Több ezer fővel csökkent Budapest lakossága

Több ezer fővel csökkent Budapest lakossága

Készül a dolgozat a magyar gyermekjogokról – nem úgy néz ki, hogy jeles lesz

Készül a dolgozat a magyar gyermekjogokról – nem úgy néz ki, hogy jeles lesz