szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 80-as években keveseknek adatott meg, hogy beüljenek egy kupé Skodába, és mostanra tovább csökkent ennek esélye, hiszen mára alig maradt meg néhány jó állapotú példány. Mutatunk egyet.

A Skoda 1976-ban dobta piacra a nálunk leginkább 105-ös, illetve 120-as modelljéről ismert sorozatot, ami egy farmotoros, hátsókerék meghajtású négyajtós személyautó. 1981-ben érkezett meg a 120L alapjaira épülő, enyhén sportosabbra faragott kétajtós kupé, a Garde, amiből igen kevés készült, és ugyanez elmondható az 1984-ben kijött utódjáról, a Rapidról is.

1981 és 1990 között kevesebb mint 45 ezer ilyen szocialista sportkocsi készült, és ezek közül csak valamivel több mint 11 ezer példány volt olyan, mint amilyen nemrégiben felbukkant egy hazai használt autó hirdetésben. Konkrétan erről a kék példányról van szó:

Használtautó

Az 1985-ben készült cseh remekkel eddig alig több mint 71 ezer kilométert tettek meg. A hirdető közlése szerint a kocsit 10 éve újrafényezték a gyári színkód alapján és azóta száraz helyen szakszerűen tárolták. Az 1,2 literes benzinmotorral szerelt Skoda Rapid a hirdetés szerint szép kárpitozással rendelkezik, gyári Apollo alfelnijein pedig új gumik feszülnek.

Használtautó

A remek állapotban lévő időgépnek alaposan megkérik az árát, az új tulajdonosnak 1,59 millió forintot kell fizetnie a forgalomból ideiglenesen kivont debreceni autóért.

Használtautó

 

Használtautó
Használtautó
Használtautó

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!