szerző:
hvg.hu

Olcsóbb, mint beülni valahova egy órára.

Az Orix és a Times24 nevű helyi, bérbeadó cégeknek tűnt fel, hogy rengeteg autójuk a bérlés után alig megy valahova – írja egy angol nyelvű japán lap.

A két cég vizsgálatot indított, hogy megértse mindez, miért történik. Meglepetésükre: ezeket az autókat olyan egyszerű dolgokra használják, mint a szunyókálás vagy egy ebéd elfogyasztása, sőt, van, aki igazából csak bepakol pár dolgot a kocsiba egy időre, mintegy megőrzőként használva az autót.

„Gyakran bérelek autót, hogy délben egyek benne – mondja egy 31 éves ügyfél. – Alig van hely különben, hogy egy dobozos étellel leüljek valahova nyugodtan.”

©

Más pedig szunyókálni szokott az autókban egy kicsit, például ügyféltalálkozó előtt.

Japánban 30 percre mindössze 400-500 jen (kb. 4-5 euró) egy autó és néhány kattintással máris a közelben van egy nyugis kuckónk. Sőt, az is benne van a pakliban, hogy valaki egy éjszakát is eltöltsön egy ilyenben, ha a helyzet úgy hozza.

Persze ilyenkor a kocsit járatják, hogy menjen a klíma vagy a fűtés, ami egyáltalán nem tesz jót a környezetnek, amelynek védelmét szolgálná elvileg részben a kocsimegosztás.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Már csak öt napra való ételük van, mégsem köthet ki a menekülteket szállító hajó

Már csak öt napra való ételük van, mégsem köthet ki a menekülteket szállító hajó

Tucatnyi műtét vár még a szétválasztott bangladesi ikrekre

Tucatnyi műtét vár még a szétválasztott bangladesi ikrekre

Simonyi szerint Orbán gerinctelen politikát folytat Amerikával szemben

Simonyi szerint Orbán gerinctelen politikát folytat Amerikával szemben

Több a magyar Nagy-Britanniában, mint hitték

Több a magyar Nagy-Britanniában, mint hitték

Ma is marad a nyári meleg

Ma is marad a nyári meleg

Lassan Budapestre költözik a Pázmány Egyetem teljes bölcsészkara

Lassan Budapestre költözik a Pázmány Egyetem teljes bölcsészkara