Beszólnak és megdobálják az autósok az utak mellett dolgozókat
Elég erős visszajelzést ad a közlekedési kultúránkról a magyar közút dolgozóinak közreműködésével készített friss felmérés.
hvg.hu
Saját munkatársai körében végzett felmérést a Magyar Közút Nonprofit Zrt., hogy kiderüljön, milyen inzultusok érik őket leggyakrabban az autósok részéről egy-egy munkanapjukon.
A közútkezelő 94 mérnökségének munkatársai között készített reprezentatív belső felmérése alapján ki lehet jelenteni, hogy nincs könnyű dolga a társaságnál dolgozó munkatársaknak. Az 1480 szakember által kitöltött felmérés adatai alapján kiderült többek között, hogy
a dolgozók 80 százaléka véli úgy, hogy a munkaterületek mellett elhaladó 10 autós közül maximum 2 sofőr tartja be az ideiglenes sebességkorlátozást,
a közutas szakemberek 88 százalékát, vagyis a felmérésben részt vevő több mint 1300 munkást sértegették már szóban,
több mint 20 százalékát dobálták már meg autókból, többek között paradicsommal, sörös dobozzal és műanyag flakonnal is,
minden harmadik közutast ledudáltak már munkavégzés közben.
Érdemes azt a tényt külön is kiemelni, hogy 2000 óta 17 közutas szakember vesztette életét figyelmetlen autósok miatt munkaterületen, az autópályákon pedig szinte hetente éri baleset az ott dolgozókat.
A közutas dolgozók kézi ereje helyett egyébként egyre inkább a jellemző, hogy a tereléses kiépítéseket munkagépekkel végzik, amelyeknél energiaelnyelő berendezés fedezetében lehetnek a dolgozók. Igaz, azt is hozzáteszi a közútkezelő, hogy ezekből évente több tucatot törnek össze autósok.
A társaság tavaly indította el a „Biztonságunk az Ön kezében van!” kampányát, melyben a munkaterületeken dolgozó szakemberek védelmére hívják fel a figyelmet, amelynek kapcsán egy videót is készítettek.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.