Vasárnap hivatalosan is bejelentették, hogy tekintettel a koronavírus folyamatos terjedésére, a helyi illetékesekkel egyeztetve a FIA, a Nemzetközi Automobil-szövetség lefújta a március 21-re tervezett Formula–E-futamot.
Az elektromos Formula-autók versenysorozatát már hatodik éve rendezik meg, ennek egyik futama lett volna Sanya városában a kínai rendezvény. A szervezők a csapatok és a nézők biztonsága érdekében döntöttek a futam lemondásáról, aminek pótlásáról egyelőre nem nyilatkoztak.
Az elektromos autók versenysorozatának kínai futamáról szóló kérdés tehát eldőlt, de nem sokkal később, április 17-19-e között rendezik meg a Forma–1-es kínai Grand Prix-t, ami csak két és fél hónappal van később, mint a most törölt esemény.
A hírek szerint a kínaiak most azon dolgoznak, hogy időpontot cseréljenek, és az Orosz Nagydíj jöhetne előrébb a kínai verseny időpontjára. Az orosz verseny szeptember 25-27 között lenne. Mindezzel a kínaiak nyernének közel fél évet, ráadásul a csapatok ezt követően mennének Japánba és Szingapúrba egy teljes ázsiai túrát téve.
Nyilván az oroszok számára nagy kihívás egy versenyt korábbra tenni, a jegyértékesítéseket elég nehéz lehet felpörgetni egy túl közeli eseményre, üres lelátókat pedig semelyik versenyszervező sem szeretne látni.
A kínaiakon túl egy másik helyszín is problémás lehet idén, méghozzá az új vietnami rendezvény, amely egy városi futam Hanoiban, éppen Kína előtt, április 3-a és 5-e között.
Az ő helyzetük jelenleg annyival könnyebb, hogy egyelőre nem érintettek a vírus miatti közvetlen eseményekben, ugyanakkor a folyamatosan változó helyzet miatt bármi megtörténhet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.