A Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának állásfoglalása szerint részben jogszerű az előre kifizetett éves parkolási díjak visszakövetelése az önkormányzati parkolási cégektől.
A közleményük szerint miután sokan előre kifizették a parkolási díjat, még az előtt, hogy a kormány ingyenessé tette a parkolást, a már kifizetett díj „időarányos részének mérlegelés alapján kialakított arányos összegét” lehet visszakövetelni. Ez a megfogalmazás azt jelenti: a parkolóbérleteseknek az önkormányzattal kellene megállapodniuk, hogy mi az indokolt összeg. Ennek a kiszámolásához azt javasolják, hogy nézzék meg, az ingyen parkolás előtti időszakban az adott környéken mennyi parkolóhely állt üresen, így mennyivel csökkent a szabadon elfoglalható parkolóhelyek száma.
A kormány a járvány ideje alatt másodjára 2020 novemberében vezette be az ingyenes parkolást. Gulyás Gergely csütörtökön jelentette be, hogy ez jövő keddtől megszűnik.