A negyedik generációs Volkswagen Golfot 1997-től gyártották 2003 közepéig, amelynek keretében 2001-ben mutatta be a német vállalat Európában a Golf GTI 25. évfordulójára készült limitált változatot.
A különleges, gyűjteménybe való modelleket három féle színben forgalmazták: Tornado Red, Reflex Silver és Diamond Black. Most ezek közül, egy ezüst színű ritkaság került eladó sorba és mint látni, ráadásul egészen döbbenetes, 8 mérföldes óraállással, ami 13 kilométert jelent. Mindez azt jelenti, hogy a 2002 októberében kiszállított autóval nagyjából a trélerről álltak le.
A Golf GTI 25. évfordulós példányán 18 colos BBS felnik vannak, 225/40-es abroncsokkal. Emellett a szériánál nagyobb fékek kerültek rá, míg egyébként is egy sportosabb karakterű futómű.vön gurul az autó. A kocsiban természetesen a német Recaro cég ülései vannak, vörös és feketében. A motortérben az 1800 köbcentis négyhengeres turbó, amely 180 lóerős a hengerenkénti öt szeleppel. A maximális teljesítménye 5500-as fordulaton jelentkezik, míg a 235 Nm-es csúcsnyomatékát 1950-es fordulattól adja le.
Az autó július 31-én kerül majd árverésre az Egyesült Királyságban és jelenleg elvárt ár nélkül szerepel a listában.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.