Az elmúlt időkben hozzászokhattunk már ahhoz, hogy a gyártók által a villanyautók esetében megadott hivatalos WLTP-értékek általában köszönőviszonyban sincsenek a hétköznapi gyakorlattal, vagyis az ígért és a valós hatótáv között kisebb-nagyobb szakadék szokott tátongani.
Amennyiben növeljük a tempót, és ne adj' isten, autópályára merészkedünk egy elektromos autóval, akkor további jelentős hatótáv csökkenéssel számolhatunk – az Auto Bild utánajárt, hogy pontosan mekkorával.
A német kollégák több, mint ötven villanyautót vittek ki az Autobahnra, és ezek közül a nemrégiben általunk is alaposan letesztelt Mercedes EQS belépőszintű 450+ modellje teljesített a legjobban, ami nem is csoda, hiszen ebben egy hatalmas, konkrétan 108 kWh-s akkumulátor található.
Az 5,21 méteres és 333 lóerős luxusautó 130 km/h-s tempó mellett 482 kilométeres hatótávot produkált, szemben a WLTP-érték által sugallt 746 kilométeres értékkel. A típus magyarországi alapára 49,1 millió forint.
A második a 105 kWh-s teleppel szerelt, 40 millió forintos indulóárú BMW iX 50 lett a maga 434 kilométeres produkciójával (WLTP: 632 km), a képzeletbeli bronzérem pedig az ugyanekkora akkumulátorból 430 kilométeres hatótávot kifacsaró, 619 lóerős és 50 millió forintos kezdőárú iX M60 csúcsmodellnek jár (WLTP: 563 km).
A toplista másik végén nem meglepő kis akkumulátorral szerelt, elsősorban városi használatra szánt modellek találhatók. A 13,2 millió forinttól induló, 35,3 kWh kapacitású Mazda MX-30 130-as sebesség mellett a gyakorlatban mindössze 140 kilométeres hatótávot biztosított, így az ennél többre vágyóknak inkább a nemrégiben leleplezett, Wankel benzinmotorral kiegészített verzió felé érdemes kacsintgatniuk.
A 15,5 millió forinton nyitó, 35,5 kWh-s teleppel szerelt apró Honda-e ugyanilyen tempó esetén 153 kilométeres távolságot volt képes legyűrni egy töltéssel.
A minimum 15,7 millió forintba kerülő, 50-es aksit felvonultató dobozos Peugeot e-Rifter a gyakorlatban 164 kilométert volt képes megtenni 130-as sebességgel.
Megjegyzendő, hogy autópálya sebesség mellett természetesen a belső égésű motoros autók fogyasztása is jelentősen megnő, ez esetben viszont a 3-4 perces, lényegében bárhol megejthető tankolás miatt nem jelent jelentős problémát, ha például 800 kilométerről 600-ra csökken a hatótáv.