A Ferris Rezvani által 2013-ban alapított kaliforniai
Rezvani Motors 2015-ben dobta piacra első modelljét, az Ariel Atomra épülő Beastet, most pedig itt az amerikai gyártó második modellje, az ezúttal a C8-as aktuális
Chevrolet Corvette-en alapuló
új Beast.

A kiindulási alapmodell
Chevrolet
A középre szerelt 6,2 literes biturbó V8-as benzinmotor nem kevesebb, mint 1000 lóerőt ad le, vagyis az új Beast kétszer erősebb a Corvette alapmodelljénél.
Az 1190 Nm-es csúcsnyomatékú, nyolcfokozatú automata váltós szörnyeteg 2,5 másodperc alatt pattan fel 0-ról 100-ra és 9,6 másodperc alatt abszolválja a negyedmérföldes gyorsulást.
Az 1340 kilogramm tömegű, kivehető tetőpaneles és felfelé nyíló ajtajú, 485 000 dolláros (175 millió forint) alapárú sportkocsiból 20 példányt terveznek gyártani.
Az elöl 20, hátul 21 colos kerekekkel szerelt, Michelin Pilot Sport Cup 2 R gumikon gördülő Beast felár ellenében golyóálló kivitelben és olyan különleges extrákkal is rendelhető, mint például az elektromos sokkolós kilincs, a vakító első-hátsó lámpák, az éjjellátó, a sziréna, a fedélzeti füstgép és a katonai gázálarc.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.