Vasúti káosz: szombat estig ingyen utazással kárpótolja a MÁV a balatoni utasokat, bár nem lesz benne köszönet
A vártnál hamarabb kijavították a pályahibát Szabadbattyánnál, "cserébe" több más járat is elesett.
A vártnál hamarabb kijavították a pályahibát Szabadbattyánnál, "cserébe" több más járat is elesett.
HVG
Teljes káoszt okozott egy letört síndarab a dél-balatoni vasútvonalon szombat délután. A MÁV szerint ritka és veszélyes pályahiba történt, a várakozásokért pedig utasaik elnézését kérik.
HVG
Vasárnap hajnalig pótlóbuszok közlekednek a dél-balatoni vasútvonalon, érdemes pár órával hosszabb utazási idővel számolni.
MTI
Vázoljuk, hogy milyen autó a gyakorlatban a hetedik generációs Ford Mustang, mely 2024-ben sem szakít a régi bevált recepttel: karakteres V8-as erőforrásának hibridizációtól mentes őszinte ereje csak és kizárólag a hátsó gumikat gyilkolja.
Rekorddöntésre készülnek a britek.
HVG
Az elektromos hajtáshoz viszont most sem nyúltak, elég a 428 lóerő.
HVG
Négy sérültet kórházba kellett szállítani, a többieket a mentők a helyszínen látták el.
MTI
A visszahívás a Suzuki Vitara és S-Cross típusú autókat érinti, mivel hibás a párolgásszabályozó rendszerük.
hvg.hu
A jogszabály 90 nap múlva, november 20-án lép hatályba.
Nem véletlenül akarták "ráerőltetni" az elektromos autókat a piacra a gyártók.
HVG
Megkezdődött a bőven több, mint 300 lóerős Volkswagen ID.7 GTX Tourer hazai forgalmazása.
HVG
A Rimac a közeljövőben egy minden korábbinál potensebb egyszemélyes sportautóval fog előrukkolni.
HVG
A Toyota zászlóshajója 5,2 méter hosszú és közel két méter széles.
HVG
A jelek szerint egyre kelendőbbek a lokálisan zéróemissziós BMW-k az öreg kontinensen.
HVG
A legendás Porsche 911 GT1 Strassenversion kései leszármazottja szuperkönnyű és nem szenved erőhiányban.
HVG
Kijött a Grand Tour utolsó részének előzetese.
HVG
A lezárás péntektől vasárnapig tart.
MTI
Egy gonddal kevesebb, ha elterjedne a technológia.
HVG