280 lóerővel érkezett meg az új Ford Focus ST kombi
Ebbe a sportos négykerekűbe egy egész család és még a csomagjaik is mind beférnek.
Ebbe a sportos négykerekűbe egy egész család és még a csomagjaik is mind beférnek.
Vázoljuk, hogy milyen állapotú a Vesta, mellyel naponta mintegy 400-1000 kilométert tesznek meg.
Ilyesmivel voltak tavaly Horvátországban is nyaralni, de ez vadiúj.
Sem kerékpárral, sem járművel, sem gyalogosan nem lehet majd használni a Podmaniczky utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között.
Állítólag találtak egy olyan megoldást, amellyel elkerülhető, hogy méregdrágán építsenek egy aluljárót a közúti forgalomnak, így a közfejlesztési tanács már elfogadhatónak találja a Nyugati téri felüljáró elbontását.
Becsukta a villamosvezető az ajtókat, mielőtt a teljes család felszállhatott volna. A szakszervezet szerint az utasoknak is jobban oda kell figyelniük egymásra ilyen helyzetben.
Tudtuk, hogy jön, de még lett volna pár napja hátra a bemutatóig.
Táncosok, kobzosok a francia királyi palotában, mint egy rendes kosztümös filmben. A világ egyik legnagyobb cégszövetségének vezetője tartott egy estélyt, amelyet természetesen egy hatalmas tűzijáték zárt.
Tatabánya térségében Budapest felé történt a baleset.
A teljesen új fejlesztésű Golf műszerfalán nem meglepő módon két méretes kijelző kapott helyet.
A kínai Geely egyre többször okoz kellemes meglepetést, egyre versenyképesebbnek tűnnek termékei a német, a japán és a koreai autókkal szemben.
Igaz, hogy csak kétszemélyes ez a szupergyors új McLaren, de legalább elférnek benne a két fő csomagjai.
Hiába a közel 5 évtizedes szovjet technika, az UAZ-ra a jelek szerint továbbra is sikerül vevőket találni.
A Vaszary Kolos Kórház főigazgatója beszélt az érintett gyerekek állapotáról.
Az új Ferrarit május 31-én mutatják be előzetesen Maranellóban, amelyre már kiküldték az ügyfeleknek a meghívókat.
Egészen friss videó, ma délelőtt ilyenek történtek az a körgyűrűn.
Egy garázsban találták meg azt a Ferrarit, amivel egy tesztvezetés alkalmával lógott meg valaki Németországban.
Emellett a vétkes autó, és a szabályosan közlekedő busz sofőrjét is kórházba szállították