Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#álhírek

HVG hvg360

Egy kísérlet kedvéért trollokat rendelt a NATO

Nemcsak egyszerű, olcsó is: 300 euróért több mint 300 ezer hamis bejegyzést lehetett elhelyezni közösségi hálózatokon. A „próbavásárlást” a NATO stratégiai kommunikációs központja (Stratcom) végezte hírhedt orosz trollgyáraknál.

Arató László (EUrologus) Gazdaság

„Lehet, hogy nem tudunk háborút nyerni, de legalább ne veszítsük el” – mondta a félretájékoztatás ellen küzdő EP-s bizottság elnöke

Az Európai Parlament idén nyáron döntött úgy, hogy létrehozza az eddigi leghosszabb nevű bizottságát, amelyet így hívnak: „Az Európai Unió valamennyi demokratikus folyamatába történő külföldi beavatkozással, többek között a félretájékoztatással foglalkozó különbizottság”. A hosszú névnek hála azonban egyből meglehetősen sokat megtudunk a tevékenységéről. A további részletekért interjút készítettünk Raphaël Glucksmann-nal, a bizottság francia elnökével. Szavaiból egy olyan hibrid háború képe bontakozott ki, amelynek egyik fő terepe a sajtó, a célja pedig az, hogy emberi áldozatok nélkül keltsen az európai országokban félelmet és bizalmatlanságot, valamint kétkedést a fennálló demokratikus intézményekben.

HVG Könyvek HVG Könyvek

Miért fontosak a helyi újságok?

Egy 1300 kamu helyi lapból álló, politikai célokat kiszolgáló hálózat működését leplezte le nemrégiben a New York Times. Elemzők szerint a helyi lapok számának drasztikus visszaesése nem jó a demokráciának.

1 2 3 4 5 6 7 8
Negyedére zuhant Matolcsy Ádám bútorgyárának nyeresége

Negyedére zuhant Matolcsy Ádám bútorgyárának nyeresége

Már 20 000 éve is készítettek bálnacsont-eszközöket az ősemberek

Már 20 000 éve is készítettek bálnacsont-eszközöket az ősemberek

Kereskedelmi Szövetség: A kormány vezesse ki a legrövidebb időn belül az árrésstopot!

Kereskedelmi Szövetség: A kormány vezesse ki a legrövidebb időn belül az árrésstopot!

„Az oroszoknak nem sürgős a háború befejezése” – interjú Ugrósdy Márton helyettes államtitkárral

„Az oroszoknak nem sürgős a háború befejezése” – interjú Ugrósdy Márton helyettes államtitkárral

Rosszul lett egy holland család, mert kannabisz volt a Haribo gumicukorban

Rosszul lett egy holland család, mert kannabisz volt a Haribo gumicukorban

Tóth Vera: „Nagyon sajnálom azokat, akik a tehetségkutatókba mennek”

Tóth Vera: „Nagyon sajnálom azokat, akik a tehetségkutatókba mennek”

Látott már tollaslabdázó robotot? Mutatunk egyet – videó

Látott már tollaslabdázó robotot? Mutatunk egyet – videó

Ezek az élőlények segíthetnek megérteni a klímaváltozást – magyar kutatók már vizsgálják őket

Ezek az élőlények segíthetnek megérteni a klímaváltozást – magyar kutatók már vizsgálják őket

Tényleg egy egyszeri utalvánnyá fokozzák le az Orbán Viktor által az időseknek beígért áfa-visszatérítést

Tényleg egy egyszeri utalvánnyá fokozzák le az Orbán Viktor által az időseknek beígért áfa-visszatérítést

A címlapról ajánljuk