„Lehet, hogy nem tudunk háborút nyerni, de legalább ne veszítsük el” – mondta a félretájékoztatás ellen küzdő EP-s bizottság elnöke

EUrológus: Miért volt szükség erre a különbizottságra?

Raphaël Glucksmann: Az elmúlt években nagyon sokszor meglepődtünk, amikor valakik kívülről avatkoztak be a demokratikus folyamatokba. Meglepődtünk a 2016-os amerikai választásokon, aztán meglepődtünk a Brexiten és a 2017-es franciaországi választásokon. Mindig meglepődünk, de itt az ideje ezt abbahagyni. A probléma rendszerszintű, és amikor Oroszország vagy Kína támadásáról vagy más beavatkozásról van szó, akkor a mi felelősségünk a nyilvános vita lefolytatása. Meg kell nyomni a „pause” gombot meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy válaszoljunk erre a rendszerszintű problémára.

Úgy vélem, most kell megvizsgálnunk ezeket a fenyegetéseket, és javaslatot kell tennünk azok megválaszolására, demokratikus folyamataink védelme érdekében. Ehhez pedig időre van szükségünk; a tézisek és az összes eszköz tanulmányozásához, amelyek felhasználhatóak, hogy szembeszálljunk velük, a polgáraink jogainak védelmében és szabadságuk biztosításában. Garantálni kell, hogy az emberek kifejezhessék véleményüket anélkül, hogy az ellenfelek megtévesszék és manipulálják őket.

EUrológus: Amikor a külföldi befolyásról van szó, a legtöbb ember azonnal az oroszok álhíreire gondol, az Európai Külügyi Szolgálatnak is van egy ezzel foglalkozó munkacsoportja. De hogyan lehet ezt az egész jelenséget körülírni?

R. G.: Oroszország beavatkozási képessége régóta nagyon komoly, ami azt jelenti, hogy Putyin rezsimje egy átgondolt stratégiát hajt végre. Másrészt Putyin oligarchái és egy egész ezt körülvevő rendszer az, ami valójában beavatkozik. Ez egy valós fenyegetés, és ebből következik, hogy a többiek ugyanezt próbálják tenni. Például amikor Kínára gondolunk a világjárvány idején, egyértelmű volt, hogy befolyásolták a nyilvános vitát, ez kihívást jelentett a koordinált európai kampányban, mert megpróbálták előtérbe helyezni a kínai érdekeket. De nem csak a nyilvános vitáról van szó, hanem olyan vállalatok konkrét eseteiről is, mint például a Huawei. Kína bevonja az agytrösztöket, a médiát és a politikai pártokat. És ez a helyzet például Törökország esetében is. Törökországból is érkeznek beavatkozások, például az európai török közösségek és a közösségi média segítségével. Ezért van szükség egy egyértelmű térképre a fenyegetésekről. Most alakítjuk ezt a térképet.

És ami egészen érdekes, hogy két-három évvel ezelőttig Európa nem reagált. Mintha nem lettek volna semmiféle ellenségeink, és a világon egyenlő versenyfeltételek lettek volna. De valójában vannak olyan emberek, akik különböző országokban az elnöki palotákban ülnek, és céljuk a demokratikus közéletünk felforgatása, és ez tény.

És ha ez tény, akkor be ezt kell vallanunk magunknak, majd szembe kell néznünk vele. És most nem arról van szó, hogy elutasítjuk azt, hogy saját politikájuk lehet. De ennek szabályokat követőnek kell lennie, tiszteletben kell tartania az EU törvényeit.

EUrológus: Mondhatjuk-e, hogy ez a hadviselés új formája, amely bár kevesebb áldozatot hozva, de veszélyt jelent a nemzetbiztonságra?

R. G.: Igen, természetesen, ezt hívjuk hibrid háborúnak, hibrid háborúskodásnak. Itt nem seregek bombáznak fővárosokat, vagy törölnek el városokat a térképről, nem közvetlen gyilkosságok vagy inváziók történnek. Sokkal árnyaltabb és közben tulajdonképpen béke van, és ki ne akarna békét? Időre van szükség ahhoz, hogy ezt a hibrid viselkedést megértsük, és ezért nincs még mindig jó eszközünk a hibrid háború tényleges megvívására.

Az első dolog annak megértése, hogy a történelem még nem ért véget. Még mindig vannak ellenségeink, és még mindig ideológiai harcok folynak az európai projektek ellen.

A második dolog, hogy ebben az új formában néha vannak konfliktusháborúk, például Ukrajnában. De a fenyegetések új formája nem közvetlenül katonai jellegű, a célja a káosz megteremtése. Ha az orosz stratégiát vagy akár a kínait nézzük, valójában nem akarnak hatalmat adni a szövetségeseiknek. Amit akarnak, az a gyengeség és a káosz megteremtése. Két teljesen ellentétes törekvést is támogathat ugyanaz a csoport. Meg kell érteni, mi a célja ennek.

A cél a káosz létrehozása az emberek fejében és a folyamatokban, a választások igazságtalanná tétele, az intézményekkel és a médiával szembeni bizalmatlanság. A társadalmakat olyan gyengévé szeretnék tenni, hogy önmagukban széteshessenek. Ez egy nagyon okos stratégia, el kell ismernem.

Ez a stratégiai gondolkodás kiaknázza demokráciánk belső gyengeségeit. A kérdés, amit fel kell tennünk, hogy hogyan tehetjük erősebbé a demokráciáinkat, hogyan lehetne több polgári részvétel, hogyan lehetne erősebb a média. Mert ha jobb és életképesebb demokratikus ökoszisztémánk van, akkor nem lesznek problémák.

AFP

EUrológus: Találkozott-e valaha olyan üggyel vagy jelenséggel, amely kifejezetten érinti Magyarországot vagy más volt szocialista országokat? Vagy ennek nincs jelentősége.

R. G.: Nem, nagyon is van! Vannak már konkrét vizsgálataink, de még nem tanulmányoztuk Magyarországot, viszont sok balti államot igen. A nyugat-európai országok hosszú ideig nem törődtek azzal, hogy mi van a litvánokkal, a lettekkel vagy az észtekkel. Nyugat-Európában azért félnek a Kreml bármilyen lépésétől, mert nem olyan régiek a rossz emlékek, de a szovjet megszállás élénken él a balti államokban is.

EUrológus: Milyen változások történtek a koronavírus-járvány miatt, mi történt ebben az évben ezen a téren?

R. G.: A koronavírus gyengítette nyilvános vitákat és a demokratikus rendszerünket. Látható, hogy számtalan weboldal létrehozta a bizalmatlanság ökoszisztémáját az egészségügyi kérdésekben, a vírus kapcsán kiagyalt elméletek mindenütt fellelhetők. Kína sokkal hamarabb és sokkal erősebben jött ki a válságból, ez rávilágított arra, hogy milyen gyengeségei vannak a mi demokráciáinknak. Ugyanakkor az igazat megvallva, ez a helyzet is elősegíti mindennek a tudatosítását, legyen szó az alkotmányos rendszerek törékenységéről vagy az álhírek elleni küzdelemről. Ez a helyzet mindenkit arra kötelez, hogy ténylegesen vegye figyelembe az egyszerű tényeket, és tudatosítsa az emberekben, mennyire veszélyes lehet a helyzet. Hosszú távon talán még az a pillanat is eljöhet, amikor elkezdünk felnőttek lenni, és abbahagyjuk a gyerekességet.

EUrológus: Szeretnék tanácsot kérni. Ön újságíró volt, ismeri ennek a szakmának a felelősségét. Hogyan dolgozhat jól, hitelesen ilyen körülmények között egy újságíró?

R. G.: A mi munkánk részben ennek a hibrid háborúnak a fő célpontja. A média megtámadása mögött az az elképzelés húzódik, hogy párhuzamos valóságot teremtsenek.

Az első dolog tehát, hogy a támadások és fenyegetések ellenére továbbra is csináld azt, amit csinálsz.

De ez a nyilvánosság és általában véve az EU felelőssége is. Épp most beszélgettem az illetékes uniós biztossal, még mielőtt felhívott volna, hogy hogyan tudunk segíteni a médiának abban, hogy valóban túlélje ezt a helyzetet. Mert a sajtó gazdasági modellje a válság miatt meggyengült, és ez óriási probléma. Meg kell találnunk a független média támogatásának módját, és köteleznünk kell a platformokat a független média és a független újságírás tényleges népszerűsítésére. És állami finanszírozásra van szükségünk az oknyomozó újságíráshoz. A második dolog – és ez igaz a magyar viszonyokra, és sajnos más európai országokra is – a sajtószabadság és a médiaszabadság tényleges védelme. És ez az, ami kulcsfontosságú, mert láthatjuk, hogy még mindig vannak olyan európai kormányok, köztük Franciaország is, amelyek aláássák, megkérdőjelezik a sajtószabadságot, és kihasználják a média gazdasági modelljének meggyengülését. Ezzel tulajdonképpen megszabadulhat a sajtónak a meglévő erejétől, amely soha nem tetszett nekik, mert kihívást jelentett. De ezért van rá szükségünk.

Ha nem tudunk olyan ökoszisztémát létrehozni, amely lehetővé teszi a média szabadságának tiszteletben tartását, másodszor pedig olyan gazdasági modellek megtalálását, amelyek lehetővé teszi a működést, akkor a nap végén a demokráciád meghal.

Ha azt mondjuk, hogy hibrid háborúban vagyunk, akkor meg kell adni az eszközöket a háború tényleges megnyeréshez. Akkor is, ha soha nem nyerhetünk meg végleg egy ilyen háborút. Akkor azért kell megadni az eszközöket, hogy ne veszítsük el őket.