hvg.hu Zhvg

Még mindig túl sokat halászunk

Egyre több halat fogyasztunk, ami a környezeti terhelés szempontjából jó hír, azonban az is fontos, hogy a halgazdálkodás és a halászat fenntartható kereteken belül történjen.

Dobos Emese Zhvg

Biztos, hogy jó, ha egész évben banánt eszünk?

Meg kellene szüntetni a húsipart az ökológiai lábnyoma miatt? Tudjuk majd etetni az egyre növekedő népességet? Vladimir Rakhmanin-nal, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgató-helyettesével a táplálkozás és a mezőgazdaság jövőjéről beszélgettünk.

MTI Tech

Kevesebben éheznének: 6x több élelmet is biztosíthatnának az óceánok, mint jelenleg

Hatékonyabb gazdálkodással és több technológiai újítás bevezetésével a jelenleginél hatszor nagyobb mennyiségű élelmet lehetne kinyerni a világ óceánjaiból – állapították meg kutatók, akik az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) halászattal foglalkozó tudományos tanácskozásán ismertették az eredményeiket.

hvg.hu Tech

A tudósok üzenik: jó lenne áttérnünk a laborhús és rovarok evésére, idővel úgyis elkerülhetetlen lesz

Európa tudományos akadémiáinak friss állásfoglalása szerint sürgős lépésekre lenne szükség az élelmezés- és táplálkozásbiztonság területén. Európának változtatni kell a táplálkozási szokásain, ha meg akar birkózni a klímaváltozással, illetve annak egészségügyi kihívásaival. A dokumentum egy globális elemzés első, Európáról szóló része, amely 130 tudományos akadémia részvételével készült.

KITE Zrt.

10 milliárd éhes száj: ki és hogyan fogja etetni?

A nagy embertömegek egészséges és olcsó élelmezéséhez jó minőségű alapanyagok kellenek. Ennek egyik alappillére a szaktudáson alapuló növényvédelem, mely garantálja a legkevesebb növényvédőszer-terheléssel előállított, nagy mennyiségű és jó minőségű termést.

hvg.hu Gazdaság

Az élelmiszerek márpedig drágulni fognak

Több mint egy évtizede folyamatosan drágulnak az élelmiszerek. Az emelkedő mutatókban szerepet játszik a kőolaj drágulása, illetve a klímaváltozás is, ám egyre inkább a növekvő kereslet nyomja felfelé az árakat. A feltörekvő államokban a középosztály egyre izmosabb, mind többet és mást fogyasztanak, mint korábban. A folyamat ugyanakkor azt is eredményezi, hogy egyre inkább polarizálódik a fogyasztás – Magyarországon hatványozottan érvényesül ez.

MTI Világ

Ferenc pápa "igazi botrányról" beszél

A nemzetközi élelmiszer-elosztás kiegyensúlyozását sürgette Ferenc pápa csütörtökön, amikor a Vatikánban fogadta az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) tagjait.

MTI Világ

Éhinség fenyeget Haitin

Az éhezés csökkentésére tett erőfeszítések ellenére jelenleg a háztartások legalább ötöde szembesül súlyos élelemhiánnyal és akut alultápláltsággal a földrengés és hurrikánok sújtotta országban - derült ki egy ENSZ-jelentésből.

MTI Nemzetközi gazdaság

Élelmezési együttműködés Mongóliával

Megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a mongol élelmezésügyi, mezőgazdasági és könnyűipari minisztérium, hogy elősegítsék a két ország között a technológiák átadását, a kereskedelmet, a képzést, valamint a tudományos és műszaki együttműködést a mezőgazdaság területén - adta közre pénteken a kormány.hu.

800 lóerős veszedelmet csinált a Brabus a Mercedes-AMG GT 63S-ből

800 lóerős veszedelmet csinált a Brabus a Mercedes-AMG GT 63S-ből

Egy kerékpárgyár kitalálta az autó-bicikli kétéltűt

Egy kerékpárgyár kitalálta az autó-bicikli kétéltűt

Szörnyű körülmények között dolgoznak az egyik Covid-centrumban – fotók egy orvosi pihenőről

Szörnyű körülmények között dolgoznak az egyik Covid-centrumban – fotók egy orvosi pihenőről

Átlátható adományozás reklámmal és Csisztu Zsuzsával a háttérben

Átlátható adományozás reklámmal és Csisztu Zsuzsával a háttérben

Magyarországon vár új gazdára ez a régi Mercedes Pullman

Magyarországon vár új gazdára ez a régi Mercedes Pullman

Eszenyi Enikőt rejtette a Tigris álarc az Álarcos énekesben

Eszenyi Enikőt rejtette a Tigris álarc az Álarcos énekesben

Trump is áldását adta, egyelőre maradhat a TikTok

Trump is áldását adta, egyelőre maradhat a TikTok

133 millió forint osztalékot vettek ki tavaly Kasza Tibi cégéből

133 millió forint osztalékot vettek ki tavaly Kasza Tibi cégéből

A címlapról ajánljuk