Párbajra hívja a Samsung az Apple-t, az AMD segít be neki
Az AMD hétfőn bejelentette, az RDNA 2 architektúrájú grafikus processzort építik majd be a Samsung új Exynos-processzorába.
Az AMD hétfőn bejelentette, az RDNA 2 architektúrájú grafikus processzort építik majd be a Samsung új Exynos-processzorába.
Az Intel és az AMD modern processzoraiban is megtalálni a három új biztonsági rést, amit szerencsére igen nehéz kihasználni.
A legfrissebb hírek szerint 2021 harmadik negyedévében debütálhat az Exynos 2200-as processzor, emellett pedig két másik chipet is készít a Samsung.
A rossz minőségű levegő mellett a gének, az öregség és a dohányzás is kockázati tényezők az AMD esetében.
Az otthoni munka felfutása, a dolgok internetjének épülése és a digitalizáció általános terjedése olyan keresletet teremtett a chipek iránt, ami teljesen átalakítja az iparágat. A piacvezető Intel stratégiaváltásra kényszerülhet. Ennek jeleként az Apple már maga készíti eszközeinek agyát.
Az egyenesen a Windows otthonából érkezett notebook elképesztően könnyű és kicsi, prémium hatást kelt az emberben és az ígéretek szerint nem kerül horror összegekbe. Megvizsgáltuk, hogy akadnak-e hátulütői.
Várható volt, hogy a konkurensek nem hagyják majd szó nélkül az Apple házon belül készült lapkakészletét, amelynek különösen jók a teljesítményértékei. Úgy tűnik, az AMD már készíti is a saját, az M1-gyel versenyezni tudó áramkörét.
Hangos a techsajtó az Apple saját gyártású lapkakészletétől, amelynek teljesítménye olyan, hogy elbújhat mögötte az Intel szinte bármelyik processzora.
Amihez nyúl, az – kis kivétellel – arannyá válik, mondhatjuk el az Apple-ről, mostanában például az új M1 chipkészlet miatt. Kiderült ugyanis, hogy az áramkör a grafikai feladatok elvégzésében is jeleskedik.
A Microsoft három partnerével közösen már javában dolgozik az új, Pluton névre keresztelt chipen, ami az Apple által kifejlesztett T2-es biztonsági egységéhez hasonló funkciót tölt majd be a számítógépekben.
Sebesség és képminőség. A Microsoft 2020-as új konzolja lényegében semmi másról nem szól, csak erről a kettőről. Leteszteltük a két új Xbox közül az erősebbet.
Kiemelkedő teljesítményt ígér új, RX 6000-es szériájú videokártyáinál az AMD. A trió még idén a boltok polcaira kerül.
Lehullt a lepel az AMD ötödik generációs Ryzen lapkáiról. A gyártó szerint a gamereknek kitalált újdonságoknak nincs párja a piacon.
Megszólalt a Sony, miután a Bloomberg megírta, 4 millióval kevesebb PlayStation 5 készülhet el a tervezettnél. A gyártó szerint a hír nem igaz.
Íme a bizonyíték arra, hogy 200 ezer forint magasságában is lehet korrekt érintőkijelzős 2-in-1 hordozható számítógépet vásárolni.
Frissítette az Apple a 27 hüvelykes iMacet: a változások elsősorban a motorháztető alatti részeket érintik, azonban még nem a már nagyon várt ARM-es váltásról (Apple Silicon) van szó.
Legalább fél évvel elhalasztja az Intel 7 nm-es technológiával készülő lapkáinak gyártását, és lehet, hogy emiatt a bíróságon köt majd ki.
Az amerikai félvezetőgyártó AMD szerint ma már a 6 GB-nyi videomemóriával (VRAM) szerelt videokártyák jelentik a belépő szintet.
Nem kerül milliókba, ígéretes új processzora révén mégis kiváló teljesítményt nyújt a tajvani gyártó legújabb hordozható számítógépe. Kipróbáltuk a játékra optimalizált A15-ös Asus TUF laptopot.
Adják és kapják is a pofonokat az amerikai-kínai kereskedelmi háború szembenálló felei.