Rengeteg taxis tűnt el a fővárosi utakról
A koronavírus-járvány súlyosan érintette az ágazatot, a taxisszövetség szerint már csak 4500 taxi járja a fővárost.
A koronavírus-járvány súlyosan érintette az ágazatot, a taxisszövetség szerint már csak 4500 taxi járja a fővárost.
A BKK a maszkok mellett ezzel segíti a közlekedés biztonságát.
A koronavírus miatt leállt reptéri forgalom miatt szünetel a busz, de jegyeket még árultak rá.
Nem létező szolgáltatást árulnak az egyesület szerint, ezért felszólítják a Budapesti Közlekedési Központot, hogy távolítsa el a jegyautomatákból és a mobiljegy alkalmazásból a 900 forintos repülőtéri vonaljegyet.
Tavaly már csak egy évre hosszabbított szerződést a BKK a közbringarendszer eddigi működtetőjével, így új közbeszerzést írt ki.
A főpolgármester közlekedési kérdésekben döntő szóval bíró kabinetfőnöke a Rákóczi út átalakításáról, a budapesti parkolásról és egy pesti fonódó villamoshálózatról is nyilatkozott.
A tervek szerint 2030-ra közlekedhet Budapesten az ötös metró, ami a Kálvin térig bevitt déli HÉV-vonalat kötné össze az északival.
Szigorított a főváros. Akkor is büntethetnek, ha valaki rosszul hordja a maszkját.
14 érdeklődő közül négy adott be jelentkezést, a BKK közülük választja ki, kiktől kér ajánlatot.
A metró jelenleg nem áll meg az állomáson, villamossal vagy a 7-es busszal érhető el a tér.
A tanítási időszakban érvényes menetrend szerint járnak mostantól a BKK járatai.
Egyelőre csak az egyik "visel" arcmaszkot, de a közlekedési társaság szerint hamarosan többet is "megnevelnek" majd.
A 4-6-os villamos szinte teljes vonalán pótlóbuszok közlekednek, az 1-es metró szerelvényei több megállót kihagynak, ritkábban jár a 2-es villamos és több troli is.
Összegyűjtötte a BKK, milyen forgalmi változásokra kell felkészülni augusztus 20-a és 23-a között.
A vírus még mindig köztünk van, figyelmeztet a társaság.
Korrigálták a kiírást, megjelent a Lánchíd karcsúsított felújításának közbeszerzése. A főváros alaposan bebiztosította magát arra az esetre, ha a kormány nem adna támogatást.
Milliárdost fogott a NAV, Mark Zuckerberg belépett a dollár-százmilliárdosok klubjába, a Mészáros család nyomozócéget gründolt. A BKK belefutott egy eljárási hibába a Lánchíd-tenderrel, és kiderült, hogy tavaly veszteséges volt az e-jegy miatt. A kormány nagy tételben vett lélegeztető gépeket, ezért furcsa módon drágábban – a pontos számokat későbbre ígérik. Ez történt a héten a gazdaságban.
Kezdődik a fővárosi 1-es villamos pályájának felújítása, a Hungária egy részén buszsáv segíti a pótlást.
A főpolgármester szerint az e-jegyrendszer bukása miatt lett veszteséges a BKK.