Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Összegyűjtötte a BKK, milyen forgalmi változásokra kell felkészülni augusztus 20-a és 23-a között.
Idén ugyan a járványhelyzet miatt nem lesz sok augusztus 20-i ünnepség, de a közlekedésben azért így is jön néhány változás. A Budapesti Közlekedési Központ összefoglalta, mi mindenre érdemes figyelnie annak, aki a fővárosban közlekedne.
A Kossuth Lajos téri tisztavatást megtartják, emiatt a 2-es villamos szerdán 12 órától csütörtökön 16 óráig rövidített útvonalon, a Haller utca / Soroksári út és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik.
Augusztus 20-án délután 17 órától ünnepi misét tartanak a Szent István Bazilikában, ezért 13 és 20 óra között lezárják a forgalom elől a Bajcsy-Zsilinszky út szélső forgalmi sávjait a környéken. A 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as trolibusz ekkor nem áll meg a Szent István Bazilikánál.
Az M3-as metró helyett csak vasárnap járnak a teljes útvonalon pótlóbuszok, csütörtökön, pénteken és szombaton Újpest-központ és a Nagyvárad tér között úgy jár a metró, mint ha hétköznap lenne.
A közösségi közlekedési járatok csütörtökön az ünnepnapi menetrendjük szerint, pénteken és szombaton a szombati menetrendjük szerint, vasárnap pedig a rendes vasárnapi menetrendjük szerint indulnak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.