Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A főpolgármester szerint az e-jegyrendszer bukása miatt lett veszteséges a BKK.
Mintegy 4,7 milliárd forintos veszteséggel zárta a BKK a 2019-es évet. Még soha nem fordult elő olyan, hogy a közlekedési vállalat veszteséges lett volna – írta Karácsony Gergely pénteken a Facebookon. A főpolgármester szerint a hiány egyik oka az elektronikus jegyrendszer totális bukása, amely 6,1 milliárdos kiesést okozott és 2019-ben került elszámolásra.
Karácsony azt is hozzátette, jegyrendszer nincs, ellenben hiányzó milliárdok vannak. "Nem lehet, hogy ne legyen felelőse az elmúlt évek legnagyobb budapesti botrányának, ezért megpróbáljuk kirángatni a gödörből az ügyet" – írta.
Milliárdos veszteségbe tette a BKK-t a „kudarcba fulladt e-jegyrendszer"
Az e-jegyrendszer miatti veszteség és az alulfinanszírozottság miatt 4,7 milliárd forint volt a BKK vesztesége 2019-ben. A BKV szintén veszteséges volt, ott 3,8 milliárd volt a veszteség. És ez még jó év volt, 2020-ban alaposan keresztbe tesz a járvány és a kormány.
A főpolgármester azt is leírta a posztjában, hogy vizsgálóbizottság, a BKK új vezetése és a hatóságok is dolgoznak azon, hogy kiderüljön, az előző városvezetés politikai felelőssége mellett kiket terhel büntetőjogi felelősség. "És, hogy megtudjuk, milyen magánzsebekbe vándoroltak értékelhetetlen teljesítmény nélkül az adóforintok milliárdjai" – tette hozzá Karácsony, aki szerint a ciklus végéig biztosan lesz elektronikus jegyrendszer Budapesten.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.